"Találkoztam már újságírókkal, de azok nem ilyenek voltak…"

„Meglepő nyitottsággal és szeretettel fogadtak. Körbevezettek, és barátságosan, nagy lelkesedéssel meséltek az újságírásról. Élmény volt belátni a kulisszák mögé – vallja Csíki Beáta, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nyári, Csíksomlyón zajló médiatáborának résztvevője. A Csíki Hírlap Petőfi utcai szerkesztőségében Rédai Attila vezető szerkesztő kalauzolt, D. Balázs Ildikó beszélt munkájáról, Szőcs Lóránt a képszerkesztést mutatta be, de a legkíváncsibbakká Bordi Tamás és Bota Szilamér tördelők mellett váltak.

Molnár Melinda

2010. július 23., 11:162010. július 23., 11:16

2010. július 23., 21:202010. július 23., 21:20

Galéria

Az újságírás iránt érdeklődő 21 résztvevő az alapítvány napközi otthonaiból, házaiból érkezett a táborba: szárhegyi, ditrói, felsősófalvi, dévai, kovásznai, csíkszeredai, csíksomlyói gyerekek. A látogatás után körbeültünk a Vár-téren, beszélgettünk a napilap rovatairól, miközben kis fotósaink is ellestek néhány pillanatot. Számtalan kérdésük volt a 12–14 éves résztvevőknek. Másnap reggel megérkeztek az élménybeszámolók és képek Pente Andrea és Stibál Róbert „tanítványaitól”.

Egy felejthetetlen délután az újságírók társaságában

A nyári médiatábor résztvevőjeként lehetőségem nyílt arra, hogy július 21-én életemben először – és remélem, nem utoljára – bemehessek egy újság szerkesztőségébe. Az ízletes ebéd elfogyasztása után Csíksomlyóról besétáltunk a Csíkszeredában székelő Csíki Hírlaphoz. A bejáratnál egy kedves, örök vidám és mosolygós újságíró néni fogadott, hogy bevezethessen a média egyik állomására. Rédai Attila vezető szerkesztő úr készségesen rendelkezésünkre állt, körbevezetett, és beavatott a szerkesztőség életébe.

Nagyon jó érzés töltött el, és megduplázta bizalmamat az idegen újságírókkal szemben.
Amikor beléptünk a szerkesztői, tördelői irodába, ahol mint szorgos méhek dolgoztak, minden fenntartás nélkül abbahagyták munkájukat, csak azért, hogy kérdéseinkre válaszoljanak.
Számomra ez a világ új, de mégis valamiért vonzó…

Rédai úrhoz bátran fordulhattunk kérdéseinkkel, mert ő mindenre szívesen válaszolt. Az újságírók közül Ildikó néni életvidámságával és kedvességével szimpatikussá vált számomra – ő is nagyon szívesen válaszolt kérdéseinkre.

A szerkesztőségből való távozásunk után a Városházával szembeni parkban folytattuk a beszélgetést a mindig mosolygós Melinda nénivel. (...)

Én is nagyon szeretek olvasni és fogalmazni. Gondoltam már arra, hogy én is majd ebben a szakmában dolgozzak – de még van időm eldönteni. Személy szerint nekem a mai délután felejthetetlen, hiszen találkoztam már újságírókkal, de azok nem ilyenek voltak, mint azok, akikkel ma nemcsak találkoztam, hanem beszélgethettem is. Köszönöm!
Jonica Xénia

A szeretet nem fogy el sosem

Az újságírás nem azt jelenti, hogy egész nap megállás nélkül rohan az író, hanem azt, hogy mennyire nyitottak ők az emberek iránt. Még soha nem jártunk szerkesztőségben, de olyan tapasztalatokat szereztünk, melyek által gazdagabbak lettünk. Minden ember igényli a szeretetet, különösképpen az idősek, akik törődésre vágynak. Fontos az, hogy mit nyújt nekik az újság. Van, akinek támaszt, vigaszt, mert nem mindenki tud eljutni a templomba, ezért az újság egyházi rovata lelki táplálék, amely segít rajtuk, és megőrzik hitüket, ezért mindig hűek maradnak Istenhez. Nemcsak vigaszt nyújt, hanem sok hasznos információt azoknak, akik szegénységük miatt nem kapnák meg ezt. (…)
Nagy Doina és Kedves Balázs

Galéria

Médiadélután a Csíki Hírlapnál

Szándékomban áll a médiában elhelyezkedni, számomra a mai „médiadélután” segítség volt. Hogy miben? Tulajdonképpen hozzátette a teljes valóságot ahhoz, amit én elképzeltem ebben a munkakörben. Beleláttam a valódi munkába. Úgy érzem, e délután által is egyre közeledem ahhoz, ami ebben a korban a fiatalok egy részét foglalkoztatja, mégpedig a pálya kiválasztásához. Túlzás lenne azt kijelentenem, hogy a mai délután által el tudnám dönteni, viszont egyre inkább gyarapszik erről a pályáról az információm. Beleláttam ebbe a munkába, és felvetődött a kérdés, hogy el tudom-e képzelni magam ebben a munkakörben, azokban a tevékenységekben.

A mai délután egy lépés volt, egy valós információ számomra, és nagyon örülök – de talán nem is ez a legjobb szó rá – annak, hogy Ildikó nénivel tudtam beszélgetni. Érdekel ez a világ, a média világa, és minél többet meg akarok tudni erről. Ma megtudtam valamit.
Bartalis Bernadette

Az újságírás kulisszáiból

A mai délután a Csíki Hírlap szerkesztőségét látogattuk meg. Meglepő nyitottsággal és szeretettel fogadtak. Körbevezettek minket, és barátságosan, nagy lelkesedéssel meséltek nekünk az újságírásról. Élmény volt számomra betekinteni a kulisszák mögé, megtekinteni a tördelő munkáját.
Az egész befejezéseképpen Molnár Melinda újságírónővel elsétáltunk a Mikó-vár előtti parkba, ahol (…) meghitt beszélgetést folytattunk. Rendkívül nagy szeretettel beszélt munkájáról, ami a hallottak alapján nem munka számára, hanem hivatás. A beszélgetés és a mai nap teljesen megváltoztatta az újságírásról való véleményemet – pozitív irányba.
Csíki Beáta

A cikkiek témáit hogyan szerzik?

Mindig is szerettem volna egy újságíróval beszélgetni vagy egy szerkesztőséget megnézni. Mi itt vagyunk Csíksomlyón 21-en a gyerekotthonban, és táborozunk. A mai napon (…) a Csíki Hírlapnál körbevezettek, és mindent megmutattak. Elmondták, hogy a cikkek témáit hogyan szerzik, és hogy nem mindig könnyű interjúalanyokat találni. A szerkesztőség munkatársai egy délutánt szántak ránk, magyaráztak, meséltek. Ezért mi nagyon hálásak vagyunk!           
Szász Ilonka

A fényképkiválasztástól a tördelésig

Szerda délután megismerkedtünk Molnár Melinda nénivel, aki egy újságíró, és bevezetett bennünket a Csíki Hírlap szerkesztőségébe. Számomra nagyon fontos volt, mivel én még soha nem voltam szerkesztőségben. Nagyon sok érdekes dolgot láttam, kezdve a fényképkiválasztástól a tördelésig. A látogatás után lehetőségünk volt kérdezni egy újságírónőtől, és ez egy óriási dolog, mivel nem mindenkinek adatik meg ez az esély. Sok érdekes dolgot mondott, beleértve a legnagyobb élményét is. Ez szerintem, vagyis remélem, hogy mindenkinek óriási élmény volt.
Czimbalmos Nándor

Remélem, még sokáig olvashatom a Csíki Hírlapot

A Csíki Hírlapnál nagyon jó volt, ami rögtön feltűnt, hogy kevesen dolgoznak, de mennyire összefogott és törekvő társulat. Nagyon kis helyen olyan szépen dolgoztak, hogy az már csoda. Nekem személy szerint a tördelő tetszett a legjobban, mert énszerintem nagyon ügyesek, és oda kell figyeljenek az újságra. Az egyik úr, aki a tördelő, megmutatta, hogyan lehet egy képet egy másik képpel egyesíteni.

Melinda néni, aki egy újságíró, elmondta az élményeit pályájáról. Volt egy történet, ami nagyon megfogott (amikor az egyik cikk anyagának gyűjtése során megismerte  édesapja egyik barátját).
Minden nagyon jó volt, és remélem, hogy még sokáig olvashatom a Csíki Hírlapot.
Fülöp Mária Andrea

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon
2025. július 10., csütörtök

Idén is lesz Kaszáló Kaláka Csíkszentkirályon

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel