
Ötödik alkalommal vett részt egy székelyudvarhelyi baráti társaság Abádszalókon a Tiszator Böllérfesztiválon. Eddig minden alkalommal díjjal tértek haza a versenyről, idén is elnyerték a leglátványosabb tálalásért járó elismerést a múlt hét végén rendezett rangos gasztronómiai megmozduláson.
2013. március 12., 19:112013. március 12., 19:11
2013. március 12., 19:352013. március 12., 19:35
Immár hetedik alkalommal tartották meg Abádszalókon (Magyarország, Jász-Nagykun-Szolnok megye) a Tiszator Böllérfesztivált. A március 8–10. között zajlott rendezvényen egy 16 fős küldöttség képviselte Székelyudvarhelyt. Szabó Tibor böllérgazda vezényletével egy héttagú csapatnak kellett levágnia és feldolgoznia egy disznót úgy, hogy a neves mesterszakácsokból és hentes szakemberekből álló zsűri pontozta munkájukat – figyelembe vették a disznó szétszedését, a higiéniát, a portát és természetesen az ízeket. Kötelezően készíteni kellett sonkát, kolbászt, szalonnát, hurkát és tepertőt, de forralt bor és fogópálinka is kellett legyen a portánál.
Pénteken kezdődött a verseny, melyre 23 csapat nevezett be. Mindegyik alakulatnak fel kellett építenie egy portát, így végül egy „falut alkottak”. Szabó Tibor irányításával az udvarhelyiek szokásos módon egy székely portát építettek fel: egy teherautóval elemekből összerakható házat szállítottak magukkal, amit felépítettek, körülötte kerítést készítettek, és feldíszítették. Szombaton hajnalban kezdődött a megmérettetés. A böllérgazda mellett három mészáros és három fehércseléd segíthette a disznóvágást – a többi kiutazott udvarhelyi csak versenyen kívül segédkezhetett (hangulatteremtés, házépítés stb.). A kötelező hústermékeken kívül az udvarhelyiek korhelylevest, lecsipecsit, töltött káposztát és töltött bárányt is készítettek.
A kötelezően elkészített disznótoros eledeleket olyan jól tálalták idén az udvarhelyiek, hogy a zsűri nekik ítélte a „Tiszator leglátványosabban tálaló csapata” díjat. Mindemellett a zsűri egyik tagja, Bágyi Pál egy wellnesshétvégét ajándékozott az udvarhelyieknek, ugyanis nagyon meghatotta a székely és magyar nóták hangulata.
Szabó Tibor böllér lapunknak kifejtette, hogy az efféle versenyek segítségével tudják csak népszerűsíteni ezt a kihalófélben lévő szakmát. Egyébként az egyik legnagyobb böllérverseny Magyarországon. Idén több mint tízezer látogató fordult meg a rendezvényen. „Jó lenne, ha el tudnánk menni több hasonló vetélkedőre, azonban elég pénzigényes egy ilyen kiszállás” – közölte Szabó Tibor.
Csapattagok:
Szabó Tibor – böllér, Barabás Domokos, Lukács Csaba, Erdélyi Attila – mészárosok, Deák Gyöngyvér, Tóth Adél és Zamfirescu Andrea – fehércselédek.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!