Negyedik alkalommal tartottak Még szól a magyar nóta címmel nótaéneklési versenyt vasárnap délután Gyimesközéplokon.
2014. szeptember 29., 16:442014. szeptember 29., 16:44
2014. szeptember 30., 12:482014. szeptember 30., 12:48
A Magyarnóta Társulat és Gyimesközéplok Polgármesteri Hivatala által szervezett vetélkedőn a gyimesközéploki kultúrotthonban 25-75 év közötti versenyzők mutatták meg énektudásukat egy hallgatót és egy csárdást énekelve.
A Székelyföld minden területéről érkezett versenyzők közül az Antal Tibor, Fülöp Zoltán és Páll Csilla alkotta zsűri az első díjat a csíkdánfalvi János Szabolcsnak, a másodikat a bögözi Csomor Józsefnek, a harmadikat a csíkrákosi Fodor Erzsébetnek ítélte oda.
A zsűridíjra a szentegyházi Konrád Imre szolgált rá, különdíjban részesült Csilip Edit Csíkszeredából és Dobos Zsolt Csíkdánfalváról – tudtuk meg György Mónika ötletgazdától és főszervezőtől. Az Erdélyben egyedülálló verseny célja a magyar nótakincs megismerése, a dalkultúra fejlesztése, bemutatása.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
szóljon hozzá!