Szőcs Renáta: soha nem felejtem el, hogy honnan indultam

•  Fotó: TV2.hu

Fotó: TV2.hu

Hazaérkezik szerdán Szőcs Renáta, a magyarországi TV2 kereskedelmi csatorna Star Academy tehetségkutató műsorának csíkszeredai győztese, aki őszintén beszélt portálunknak a legnehezebb pillanatáról, az itthoni szurkolótáboráról. Jövőbeli terveibe is beavatott.

Iszlai Katalin

2016. november 16., 11:022016. november 16., 11:02

2016. november 16., 11:042016. november 16., 11:04

– Mit éreztél, amikor a mindent eldöntő szombati eredményhirdetéskor kimondták a neved?

– Nem hittem el, nem is tudtam felfogni, hogy tényleg én nyertem meg, nem számítottam erre. Igazság szerint még most sem tudom felfogni, hogy ez tényleg megtörtént velem. Gyerekkoromtól erről álmodoztam, és már az is sokat jelentett számomra, hogy bejutottam ebbe a versenybe, nem hogy még meg is nyerjem.

– Visszagondolva az elmúlt két és fél hónapra, melyek voltak a legmeghatározóbb pillanatok számodra?

– A legnehezebb pillanatom akkor volt, amikor az Ex’s & Oh’s és a Holnap hajnalig című dalokat énekeltem, mert akkor eléggé mélyponton voltam, és nem is tudom, hogy tudtam abból kilábalni. Nagyon megtörtem a versenyben, nem hittem el, hogy van esélyem, tovább tudok jutni. Sokat segített a zsűri és azok az emberek, akik velünk voltak, illetve a versenytársaim is. A legkedvesebb pillanatok pedig számomra azok az élő adások voltak, mikor az I Who Have Nothing és a One Night Only című számokat énekeltem, mert azok olyan dalok voltak, amelyeket nagyon szeretek és közelebb állnak hozzám.

– Hogyan tovább a verseny után?

– Mindenképp egy kis időre hazamegyek pihenni, és a szeretteimmel lenni. Ha minden igaz, szerda reggel indulok. Utána visszajövök, ugyanis már beszéltem a producerekkel és Rakonczai Viktorral, aki már elkezdett írni nekem egy dalt. Közös megegyezés alapján eldöntöttük, hogy milyen stílusban szeretnénk szerkezetileg előkészíteni az első dalomat, és még újév előtt megjelentetnénk. Azt még nem lehet tudni, hogy angol vagy magyar nyelvű lesz, ezen még gondolkodnunk kell. Több mint valószínű, hogy a videoklipet is ehhez a dalhoz készítjük. Egyébként pontos információim még nincsenek, de decemberben lesz egy fellépésem Csíkszeredában (a Veszprémi Petőfi Színház vendégelőadásán – szerk. megj.), viszont még egyeztetnem kell a színház igazgatójával. Annyit biztosra tudok, hogy vendégelőadóként négy-öt olyan dalt adok elő, amelyek közelebb állnak hozzám.

Közönségtalálkozó

Az érdeklődők csütörtökön 18 órakor a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának nagy termében találkozhatnak Renátával. Az eseményen többek között egy rövidfilmet is levetítenek az énekesnőről. A szervezők arra kérik a rajongókat, hogy személyesen is fejezzék ki támogatásukat, és minél többen vegyenek részt Renáta fogadásán.

– Most, hogy újra hozzáférhetővé vált számotokra az internet, nézted-e vissza a fellépéseid, olvastál-e hozzászólásokat?

– Nem volt időm egyelőre a kommentekre odafigyelni, a közösségi oldalamra sem tettem ki még semmit. Találkoztam az ismerősekkel, a családdal, a barátommal. Ezen a héten mindenképp időt fogok szakítani erre is, de csak a pozitív hozzászólásokra szeretnék koncentrálni, ugyanis hallottam, hogy volt nagyon sok negatív is, de ez mindenkivel így van. Tudom, hogy sokan írták azt, hogy ne feledjem el, hogy székelyföldi lány vagyok, de biztos, hogy nem fogom. Nem is akarom, hiszen számomra ez egy büszkeség, mindig vállalni fogom, és soha nem felejtem el, hogy honnan indultam.

– Mit gondolsz a székelyföldi szurkolótáborról?

– A szüleim sokat meséltek az otthoni szurkolótáborról. Nagyon várom, hogy meg tudjam köszönni. Sokan támogattak, és ez hihetetlen, hogy így mellém álltak, tiszta szívemből köszönöm. Nem gondoltam volna, hogy ekkora ereje tud lenni egy közösségnek, de nagyon jól esett.

– Mekkora segítséget jelent a nyeremény a karriered szempontjából?

– A lemezszerződésnek örülök a legjobban, mert ez által a dalok meg lesznek írva, és nem kell rá olyan sokat költeni, ez hatalmas segítség, ugyanis nagyon drága egy dal. A pénzdíj (24 millió forint) esetében még gondolkodom, hogy mire és hogyan lehetne befektetni. Szeretném jól átgondolni, hogy mit csináljak vele, és hogyan is kezdjem el.

– Hogy éled meg azt, hogy egyik interjúról a másikra kell szaladnod?

– Így első körben nincs ezzel bajom, és örülök neki. Szívesen megosztom az élményeimet azokkal az emberekkel, akik érdeklődnek és támogattak végig a verseny alatt.

A Szőcs Renátával októberben készült exkluzív interjúnkat itt olvashatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés