
Pénteken 19 órától az árkosi Szentkereszty-kastélyban debütál legújabb műsorával Zorkóczy Zenóbia művésznő. Szívedet hallgatom... című előadásának központi témája a szerelem.
2011. szeptember 08., 12:052011. szeptember 08., 12:05
2011. szeptember 08., 12:272011. szeptember 08., 12:27
Zorkóczy Zenóbia művésznő a Kit szeretnek a nők? című előadásában
Zorkóczy Zenóbia művésznő elsősorban fiatalokat szeretne megszólítani legújabb előadásával, hogy legnagyobb költőink versein keresztül közösen meditáljanak a szerelemről. A versek néha szavalatként, néha énekként hangzanak el, zongorakísérettel, mindenik egy-egy stádiumot tükröz a szerelem történetében. Célja, hogy a fiatalok mélyebben, igazabban megismerjék az emberi nem legnagyobb csodáját, legtitokzatosabb érzését: a szerelmet. Minden versnek megvan a maga üzenete, és az előadásban minden vers egy-egy stádiumot tükröz a szerelem történetében – fogalmazott Zorkóczy Zenóbia.
Előadásában Juhász Gyula, Pilinszky János, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, József Attila, Kaffka Margit, Ady Endre, Füst Milán, Petőfi Sándor, Nagy László, Weöres Sándor, Dsida Jenő és Vajda János versei szólalnak meg. Zongorán kíséri a kolozsvári Kovács Réka.
„Meditáció a szerelemről, ezt a címet is adhatnám a műsoromnak. Mert meditálni kell erről a témáról egy olyan világban, amelyben az igaz szerelem helyett az olcsón kapható kéjt keresik és kínálják. A legnagyobb magyar költők verseit hívtam segítségül, hogy elmélyüljünk ebben a témában és a líra segítségével érezzünk bele ebbe a csodába. Vajda János 20 vagy 30 év múlva sem felejti nagy szerelmét, Füst Milán a légen át is kedvesével ölelkezik, Petőfinek az estharangról és a nap sugarairól is szerelmese jut eszébe ábrándosan, József Attila nem időnként, de minden percben kecsegtetésre, ölelésre vágyik, és a szívét bátran felajánlja, hogy kedvese tegyen vele, amit akar. Tóth Árpádot boldoggá teszi az is, ha az esti kertben a fejét kedvese keblére teheti, és Radnótit még a halál nagy csöndje sem ijeszti, ha kedvese karjaiban van. Azt hiszem, ezen sorok mögött kellene hallgatni az igazi érzéseket. Elsősorban a fiataloknak ajánlom ezt a műsort, akik ébredező szívüket szeretnék megismerni, de a többi korosztálynak is, hiszen a szerelem örök, ha nyitott a szívunk és a lelkünk” – nyilatkozta Zorkóczy Zenóbia új műsoráról.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!