Szexista chips reklámot tiltottak be

Többen panaszt emeltek a Lay's chips legújabb televíziós reklámja ellen, az Országos Audiovizuális Tanács pedig betiltotta azt. A CNA indoklása szerint a Lay's reklám nem csak szexista, a szövege is félrevezető.

Szász Cs. Emese

2010. január 28., 15:552010. január 28., 15:55

2010. január 28., 16:082010. január 28., 16:08

Galéria
A Lay\'s Fii pe fază (Légy résen!) kampánya szinte valamennyi hazai televízióscsatornán futott, de többen is panaszt emeltek ellene a CNA-nál. A Nők és Férfiak Közötti Egyenlőségért Ügynökség (ANES) például azért panaszolta be a klipet, mert azt sugallja, hogy „egy nőt kizárólag a külseje határoz meg”. A panaszosok továbbá úgy vélik, a reklámfilm arra ösztönöz, hogy azért fogyasszuk a burgonyaszirmot, mert nyerni lehet vele, a nyereményből pedig majd esztétikai műtéteket finanszírozhatunk.

A CNA tagja, Szász Attila elmondta, magánszemélyektől is érkezett panasz az említett reklámszpotra. „Legtöbben a női méltóságot, az esélyegyenlőséget, és a negatív társadalmi modelleket említették panaszaikban, pedig ezenkívül a tanács egyéb törvénysértéseket is észlelt” – nyilatkozta Szász Attila. A CNA szerint ugyanis a Lay\'s reklám szövege félrevezető: azt lehet érteni, hogy amennyiben megveszünk egy csomag chipset, akkor azonnal nyerünk 2000 eurót.

A tanács szerint a reklám megsérti az audiovizuális törvény 29. paragrafusát, amelynek értelmében a reklámnak nem szabad morális, fizikai vagy mentális kárt okoznia a fiataloknak, és tilos valamely termék vagy szolgáltatás megvásárlására való ösztönzés a hiányos tapasztalatok és hiszékenység kiaknázása révén.

Szász Attila szerint a leggyakrabban a kiskorúak védelméről szóló előírást szegik meg a reklámozók. Ilyen ennek a reklámnak is az esete, amelyet immár betiltottak.

A betiltott reklámfilmet megnézheti itt!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
2026. május 20., szerda

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek

Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek
Hirdetés
2026. május 19., kedd

Kitüntetnék a román pilótát aki Észtország fölött lőtt le egy drónt

Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.

Kitüntetnék a román pilótát aki Észtország fölött lőtt le egy drónt
2026. május 18., hétfő

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban
2026. május 14., csütörtök

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is

Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is
Hirdetés