Szellő hátán, mint a szélvész

„Valahogy nem is csoda, hogy lovászkodni kezdtem, én belenőttem a gazdaságba. Igaz, a nővéremnek köszönhetem a lovak iránti szeretetet, hiszen elsősorban neki vásárolt édesapám Homoródon egy lovat, Szellő édesanyját. Ő lovagolt, én akkor alig tízévesen féltem a lovaktól. Aztán amikor láttam, hogy a nővérem mennyire ragaszkodik a lóhoz, én is kedvet kaptam hozzá. De idővel megfordult a kocka. Ő eltávolodott a lovaktól, egyszer nagyon meg is ijedt, mert egy ló nagyon elfutott vele, abbahagyta a lovaglást, én pedig átvettem tőle” – mesélte Bálint András a lázárfalvi portán.

Mindenki legnagyobb meglepetésére aztán nyolc évvel ezelőtt már itt, a Bálint családnál látott napvilágot a frissen vásárolt ló csikójaként Szellő. Azért volt meglepetés, mert amikor a család lovat vásárolt, sem ők, sem korábbi gazdája nem tudta, hogy az állat vemhes. Aztán a kiscsikót, akit a gyermekek Szellőnek kereszteltek, a családfő Andrásra bízta.

„Csikó korától én nevelem, rendezem, én törtem be. Hiperaktív ló, nem is tudja akárki rendezni. Gyors, robbanó, tüzes. Két és fél-három éves korában törtem be, hagyományos módszereket próbáltam követni. Mondták az idősebbek, hogy először tegyek a hátára mosztos zsákot, hogy szokja a súlyt, aztán fokozatosan került rá a nyereg, a hám, a fék. Mikor legelőször ráültem, kezdett kicsit ficánkodni, de nem volt nagy baj vele. Kezdetben idegen terepen mindentől félt, még a széltől is megriadt, de idővel megszokta a változást. Minden harmadik nap mentem vele, most már azt mondhatom, hogy a hirtelen zajt leszámítva, semmitől sem fél” – mesélte büszkén András.

Megtudtuk: a lovaglás fortélyait is egymaga tanulta meg, nem járt lovasiskolába. „Láttam, hogy lovagolnak, tanácsot kértem, így magam tanultam meg. Biztos, vannak hibáim, nem úgy lovagolok, mint egy zsoké, de próbálkozom”.

A fiatalember élete nemcsak Szellőről és a versenyzésről szól, mivel a portán nagy az állatállomány, akad munka bőven. „Én vagyok a kicsi gazda. Édesapám dolgozik, én átvettem a gazdaságot” – mondta András, aki rendszeresen vesz részt a Vidék kaland programban, idén is vár egy magyarországi „kalandort”.

„Minden reggel fél hatkor ébredek, egy állatgondozó segítségével kezdődik a napi munka. Szellő mellett van 110 juhféle, tíz szarvasmarha, szintén tíz darab disznó, egy szamár, és baromfiból is vagy három tucat. Kiengedjük a hazajáró csordába a teheneket, következik a fejés, etetés, a mezőgazdasági munka, a géppark karbantartása. Főként betakarítás idején késő estébe nyúlik a napunk. Olyankor reggelizünk, s egész nap megállás nélkül dolgozunk. Szellőnek nincs egyéb dolga, mint eszik s alszik, ha nagyon sok a munka, kevesebb idő jut rá” – magyarázta.

Egyébként ha Szellő nem versenyzik, akkor különböző felvonulásokon, ünnepségeken vesz részt természetesen ifjú gazdájával együtt. Hogy meddig versenyezhet Szellővel? Nem tudja, de pozitív példa András számára, hogy a Székely Vágtán egy tizenöt éves lóval is jó eredményt ért el a lovas.

A Góbé Futamról elmondta: amikor bement a pályára, teljesen kizárta a külvilágot, csak a lóra és magára figyelt. „Még a közönséget sem hallottam. Mindkét nap a negyedik sávról indultam, ez hátrány volt, de hála Istennek, jó startom volt, Szellő kirobbant” – mesélte. Így aztán nem is csoda, hogy Szellő és lovasa nemcsak az elővágtán, hanem a döntőben is, a három kör megtétele után elsőként ért célba. „Mikor láttam, hogy érek be a célba, már hallottam a közönséget, hallottam, hogy szurkolnak, na, az hatalmas élmény volt. Elmondhatatlan. Mikor célba értünk, éreztem, hogy Szellő is megnyugodott” – mesélte.

András a kétezer lejes pénzjutalom mellett egy továbbképzést nyert az Alagi Zsokéiskolában és egy lovas festményt a Nemzetközi Incitato Művésztábor felajánlásából. „Szellő érdemli meg a jutalmat, én csak a hátán ültem. Ő volt a legügyesebb” – büszkélkedett András. Hozzáfűzte: büszkeséggel töltötte el, hogy rengeteg szurkolója volt.