
A hétvégén zajlott Karrierkovács Napok Élő könyvtárában a legsikeresebb élő könyvek a mentős és válságmenedzser voltak, de hasonló érdeklődésnek örvendtek az orvosok, sőt, volt olvasó, aki a rendezvény szervezőit lapozgatta.
2011. április 19., 12:382011. április 19., 12:38
Péntektől vasárnapig tartott a program, melynek első felvonása egy tömör, gyakorlatias képzés volt állásinterjún való megfelelő szereplésről, nonverbális és verbális kommunikációról, lámpalázleküzdő technikákról és sok egyéb hasznos trükkről, tippről. Az eseményen egy húszfős, többnyire középiskolásokból és főiskolai hallgatókból álló csapat volt jelen, ők voltak Szabó Attila előadásának kedvezményezettjei. A karrierkovácsolás a szombat és vasárnap délután nyitva tartó, Élő Könyvtárral folytatódott a G pont kávézóban. A két napos könyvtárból összesen 23 könyv volt kikölcsönözhető, szabályzat szerint félórás beszélgetésekre, de esetenként még az egy órát is meghaladták a tájékoztatások. A pályaválasztás előtt álló olvasó csoport még ugyan bátortalanul indult el a „polcok” között, hiszen sokak számára még idegen és új volt a rendezvény, de néhány olvasó – kihasználva a lehetőséget – mindkét nap ellátogatott a könyvtárba és olyan embereket kölcsönzött ki, akikkel a mindennapi életben nem könnyen lenne lehetősége egy asztalhoz ülni.
A könyvtárkatalógus információi szerint a 23 könyv összesen harmincszor volt kiadva hivatalos olvasóknak, de nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a rendezvény során a különböző szakterületeken sikeres „könyvek” megismerhették egymás munkáját, sikereit és talán néhány gyümölcsöző kapcsolat is kiépült közöttük.
A rendezvény szervezői terveik szerint a következő években is tartanak karriertanácsadó napokat, az Élő Könyvtár ötletét pedig továbbgondolva terveznek újabb nyílt napokat más és más témákban.
A Karrierkovács Napok című program az ERGO Egyesület támogatásával valósult meg, szervezői az Udvarhelyi Fiatal Fórum, a Europe Direct Központ és az Udvarhelyi Infó Egyesület voltak, szakmai partnere pedig a Székelyudvarhelyi Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF) volt.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!