Ebben az évben is bebizonyították olvasóink, hogy válság ide vagy oda, a munkanélküliség és sokszor a kilátástalannak tűnő élethelyzetek ellenére képesek önzetlenül segíteni, odafigyelni szegényebb embertársaikra. Advent első hetében kezdődött ajándékgyűjtő akciónk véget ért, a rengeteg szép ajándék célba ért: hatvan Maros menti szegény gyerek arcára csalhattunk mosolyt karácsony előtt.
2012. december 23., 18:592012. december 23., 18:59
2012. december 23., 20:582012. december 23., 20:58
Nagy kihívás volt azt a rengeteg összegyűlt ajándékot úgy becsomagolni, hogy arányosan, illetve nemüknek és koruknak megfelelő ajándékcsomagot adhassunk át a nagyernyei, sáromberki és marossárpataki gyerekeknek. Szerdán délután válogattuk ki és csomagoltuk össze azt a hatalmas ajándékhegyet, amely az utóbbi napokban fogadta az olvasókat a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében. Minden csomagba került egy-egy könyv, plüssállatok és különböző játékok, illetve ruhaneműk. Néhány csomagba pedig a legkisebb olvasóink személyes üzenete is belekerült: néhányan gyerekrajzokkal és versikékkel lepték meg szegényebb társaikat. A már előre becsomagolt ajándékokat pedig nem bontottuk ki, azokat úgy adtuk át a listákat összeíró tanítóknak, illetve a sáromberki református lelkésznek, hogy segítsenek a csomagok szétosztásában.
Irány a Maros mente!
Csütörtökön a szerkesztőség élőláncot alkotva pakolta be a több mint hatvan ajándékcsomagot a lapterjesztő autóba, és indultunk el ajándékosztó körutunkra. Nagyernyében álltunk meg elsőként, ahol Jánosi Anna tanító és kollégái fogadtak bennünket az iskola előtt. Itt összesen húsz csomagot hagytunk, a pedagógusok segítségével összeállított listánkon ugyanis öt egy-négy osztályos fiút, hét egy-négy osztályos kislányt, illetve három V-VIII. osztályos fiút és öt V-VIII. osztályos lányt leptünk meg olvasóink ajándékaival. A csomagokat a tanítók osztották szét a rászoruló gyerekek között.
Következő állomásunk Marossárpatak volt, ahol Berekméri Edmond helybéli pedagógus, aki egyben vidéki tudósítónk is, már várt bennünket. Itt személyesen kopogtattunk be a kilencgyerekes Simon családhoz, ahol öt csomagot hagytunk, mivel öt kiskorú él még a szülőkkel. A legkisebb, Anna volt a legjobban megilletődve, meg sem merte lesni, hogy mi rejlik a csomagban. Kinga, Csilla, Attila és András már bátrabbak voltak, de őket is meglepte az érkezésünk. Édesanyjuk havonta jár dialízisre Marosszentgyörgyre, ugyanis baj van a veséjével. Nem is zavartuk sokat Simonékat, boldog karácsonyt kívántunk, és átmentünk a szomszédba, ahol az ötéves Sanyikának és pici húgának, az egy hónapos Beátának vittünk ajándékot. Édesanyjuk éppen mosogatott, de szívesen fogadott bennünket. Elmesélte, hogy kislánya hét hónapra született és nagyon síros baba, hasgörcsökkel küszködik. Férje szívbeteg és kezelésekre jár, ezért nem találtuk őt otthon – mondta az édesanya, majd kivette a babaágyból Beátát, aki hangosan köszöntött bennünket. Boldog karácsonyt kívántunk, és magukra hagytuk a családot. Az ajándékok többi részét pedig lepakoltuk a kultúrotthonban, ahol még az aznapi szerep után kiosztották a listán szereplő gyerekeknek. Itt is összesen húsz csomagot hagytunk.
Áthajtottunk Sáromberkére, ahol Porkoláb Levente lelkipásztor és felesége, Ildikó fogadott bennünket. A parókián hagytuk a megmaradt ajándékokat, eggyel pedig átballagtunk a szomszédba, ahol a tizenegyéves Lehelt akartuk meglepni vele. A fiú néhány éve vesztette el édesapját, nemrég pedig az édesanyja ment ki Spanyolországba, így őt idős nagyapja neveli. Sajnos nem találtuk otthon Lehelt, de a csomagot átvette nagytatája, és megígérte, amint unokája hazajön, át is adja neki. Megköszönte a kedvességet, majd elbúcsúztunk tőle is.
Képesek vagyunk leereszkedni
Útban haza fele eszembe jutottak Böjte Csaba szavai. Az atya egész életét nehéz sorsú gyerekek felkarolására szenteli. Bízik abban, hogy ha hittel és szeretettel fordulunk a gyerekekhez, legyen szó bármilyen nehéz sorsú gyerekről, akkor az képes lesz felemelkedni és megújulni. Így van ez a közösséggel is. Ha képesek vagyunk nálunk szegényebb és szerencsétlenebb családokhoz leereszkedni, és felkarolni a bajba jutottakat, akkor az azt jelenti, hogy az a közösség erős, és képes a megmaradásra. A Vásárhelyi Hírlap olvasói most erről tettek bizonyságot. Törhetünk pálcát a szegényebbek feje fölött, és ítélkezhetünk, mondhatjuk, hogy mindenki saját szerencséjének a kovácsa, de attól még nem lesz senkinek sem jobb. Egy karnyújtással, egy régi könyv vagy játék odaajándékozásával azonban emberi szolidaritásunkról teszünk bizonyságot. A megajándékozott családok érezték azt, hogy nincsenek egyedül, és ez sokszor már elegendő a megújuláshoz, a reményhez továbbéléséhez.
Köszönjük a segítséget!
Köszönjük olvasóinknak a sok behozott ajándékot, és azoknak a pedagógusoknak a segítségét, akik megérttették diákjaikkal, hogy adni jobb, mint kapni: a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola első osztályának és tanítójának, Szőcs Róbertnek, illetve a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola IV. D osztályos tanulóinak és Balázs Éva tanítónak.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!