Román Oscar-jelölt, magyar főszereplővel

Megszületett a döntés: Románia Marian Crişan Morgen című filmjét jelöli a legjobb külföldi film kategóriában a 2012-es Oscar-díjra. A film különlegesség, hogy a főszerepet a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Hatházi András játssza.

Szász Cs. Emese

2011. augusztus 06., 14:392011. augusztus 06., 14:39

2011. augusztus 06., 16:162011. augusztus 06., 16:16



Jelenet a Morgen című alkotásból

Az Országos Filmművészeti Tanács szabályzata értelmében, a zsűri olyan filmet javasolhatott Oscar-díjra, amelyet 2010. október 1. és 2011. szeptember 30. között hét egymást követő napon játszottak moziban. A filmkritikusokból és filmes szakemberekből álló testület 16 romániai alkotás közül választotta ki a Morgent. A kategóriában többek között Cristi Puiu Aurora, Călin Netzer Medalia de onoare (Érdemrend) és Bogdan Apetri Periferic (Periférikus) című filmjei versengtek.

A Morgen Marian Crişan első nagyjátékfilmje, de 2008-ban Megatron című rövidfilmjével Cannes-ban Aranypálmát nyert. A szalontai származású rendező elmondása szerint az ötletet egy helyi lap híréből merítette, amely szerint két illegális török bevándorló akart átszökni Magyarországra, azonban a határőrök elkapták őket. A film cselekménye is Nagyszalontán játszódik, a főhős, a Hatházi András által alakított Nelu biztonsági őr egy nagyszalontai bevásárlóközpontban. Nelu egy nap illegális török bevándorlóra (Yilmaz Yalcin) bukkan, aki pénzt ajánl neki, ha átviszi őt a határon, Nelu kénytelen minden alkalommal holnapra halasztani az utazást. Innen kapja a film a Morgen címet, is amely a holnap szó német fordítása. Időközben furcsa barátság alakul ki a két ember között, annak ellenére, hogy nem értik egymás nyelvét.



A film főszereplője, Hatházi András

A francia-román-magyar koprodukcióban készült Morgen számos díjat kapott a különböző nemzetközi filmfesztiválokon, most versenybe száll az Oscarért is. A főszereplője Hatházi András brassói származású és marosvásárhelyen végezte el a színművészeti akadémiát.

A következő Oscar-gálát, a 84.-et 2012. február 26-án rendezik meg Los Angelesben. A zsűri összesen 24 kategóriában oszt díjakat. A hivatalos jelölteket 2012. január 24-én, hajnali 5:30-kor hozzák nyilvánosságra, a nyerteseket pedig a filmakadémia tagjaiból kikerülő, körülbelül hatezer tagból álló zsűri választja ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés