
A Magyarországon élő, marosvásárhelyi származású Medgyessy Éva Rekviem egy házért című kamaradarabjára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Már el is kezdték a próbákat, a rendező Kovács Levente.
2012. január 30., 15:122012. január 30., 15:12
2012. január 30., 16:012012. január 30., 16:01
Vasárnapra kistermi premiert ígér a színház, közben pedig újabb előadás próbái kezdődtek el a Nemzetiben. Ezúttal ősbemutatóval jelentkezik a társulat, a marosvásárhelyi származású írónő Rekviem egy házért című darabját először itt láthatja a nagyérdemű.
A darab kétszereplős, mégis monodráma annyiban, hogy a szöveget egy szereplő, a hősnő mondja folyamatosan. Kilyén Ilka játssza a főszereplőt, Rikát, aki agyvérzést szenvedett apját éppen kihozta a kórházból, de fontos figurája lesz az előadásnak a néma, székhez szegezett, meghajszolt és szenvedő öreg is, az apa, akit Makra Lajos alakít. De a történetből sok-sok szereplőt ismerhetünk meg, a darab ugyanis egy kolozsvári soklakásos ház sorsát, valamint a ház lakóinak élethelyzeteit eleveníti fel a főszereplő elmesélésében. Kovács Levente rendező szerint a bemutató március második felére várható.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.
Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.
Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.
A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.
Fotókiállítás nyílik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem film-média szakos diákjainak munkáiból. A Hapci király című előadást is bemutatják március 21-én, a bábművészet világnapján.
szóljon hozzá!