Öleld a babát!

Nem, nem a gyermeknevelési juttatás csökkentése miatt tüntettek péntek délelőtt azok az anyukák – mint ahogy azt egy nénike vélte –, akik kisbabájukat magukra „kötve” csoportosan sétáltak a városban. Néhány lelkes anyuka Csíkszeredában is megszervezte a Babahordozó Hetet, amely a péntek délelőtti figyelemfelkeltő sétával vette kezdetét. A rendezvény célja a babahordozás népszerűsítése, illetve a hordozással, hordozókkal kapcsolatos tévhitek eloszlatása volt.

Péter Beáta

2010. október 03., 20:292010. október 03., 20:29

Galéria

Nagy látogatottságnak örvendett idén a Csíkszeredában másodjára megszervezett Babahordozó Hét.
A III. Nemzetközi Babahordozó Hét keretében hordozós sétán, babás-mamás témában tartott előadásokon, beszélgetéseken, kézműves foglalkozáson, illetve a hordozók bemutatóján vehettek részt az érdeklődők.

Fotó- és gyermekrajz kiállítás fogadott a Hargita Megyei Kulturális Központ alagsori termében, ahol anyukák, apukák, gyerekek és várandós kismamák szép számmal gyűltek össze. A kiállítás tematikája természetesen a babahordozás volt, amelyre a szervezők saját fotóikból válogattak, a rajzokat pedig a Csipike óvodában az óvónénik segítségével rajzolták a gyerekek. A megnyitó után Pálffy Zsuzsanna a hordozás szépségeiről, előnyeiről, ezen belül a baba-mama közötti kapocsról tartott előadást. „Azzal, hogy szoptatod a kisbabádat, a lehető legjobban kezdődik az élete” – hangzott el az ezt követő beszélgetés elején. A szoptatás fontosságáról András Margit főnővérrel Márdirosz Ágnes beszélgetett, de a témával kapcsolatos kérdéseiket a jelenlevők is feltehették, és sokan éltek is a lehetőséggel. Az első nap végén a résztvevők a helyes hordozási technikákkal és hordozóeszközökkel is megismerkedhettek.

Galéria

Szombat délelőtt gyerekricsajtól volt hangos az alagsori terem. Kézműves foglalkozás zajlott, amelyen egy babáját hordozó anyuka-kartonbábut lehetett készíteni. A délután ismét az előadásoké, beszélgetéseké volt: a helyes hordozásról dr. Gaál László ortopéd orvos, dr. Ábrahám Beáta a szoptatás melletti hozzátáplálásról, Albert Csilla a mosható pelenkákról tartott előadást. Ezt követően ismét lehetett hordozóeszközöket próbálgatni, és ezekkel kapcsolatosan tanácsot kérni.

„Valójában egy magyarországi fórumon találkoztam először ezzel a rendezvénnyel. Amerikából indul ez a Nemzetközi Babahordozó Hét megszervezése. A magyarországiak már első évben csatlakoztak és a tavaly bennünk is megfordult a gondolat, hogy jó lenne, ha mi is megszerveznénk” – mesélte Albert Csilla, a rendezvény egyik szervezője. „Azért, hogy ne csak kismamákként szervezzük, csatlakoztunk az Ölbebaba Egyesülethez, és az ő égiszük alatt szerveztük meg Hargita Megye Tanácsának támogatásával.”

Az alapötlet és a megvalósítás Albert Csillának, Kőrössy Erikának és Márdirosz Ágnesnek köszönhető, de elmondásuk szerint sok anyuka besegített, hogy a két napos rendezvény létre tudjon jönni.

A szervezők egy erdélyi egyesület létrehozását tervezik, hogy jövőre többnapos rendezvényt tudjanak megszervezni, és hogy még hatékonyabban tudják népszerűsíteni ezeket a, babának és mamának egyaránt jó hordozási módszereket és eszközöket.

A témához kapcsolodó, Pálffy Zsuzsanna A hordozás lelki oldala című – az előadás alapján írt – cikkét a Csíki Hírlap hétfői, október 4-ei számában olvashatják.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel

A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.

Folytatódhat a tanuszoda építése Csíkszentkirályon, de csak mértékkel
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában  

Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.

Meg kell küzdeni a kátyúkkal Szécsenyben és Csibában   
2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés