
Játékos kutatómunka, a múzeumi szakemberek munkájának kipróbálása, tanulmányi kirándulás, múzeumpedagógiai foglalkozások, kézműves tevékenységek, sok mozgás és játék várja azokat a gyerekeket, akik részt vesznek a Csíki Székely Múzeum szaktáborában.
2014. június 12., 17:562014. június 12., 17:56
2014. június 12., 18:432014. június 12., 18:43
Ötödik éve, hogy a Csíki Székely Múzeum nyári tábort szervez, idén június 30. és július 4. között várják a gyerekeket. A táborban részt vehetnek az első osztályt végzettettől a hetedik osztályt befejezett korosztályosok.
A táborozók délelőttönként a múzeum egy-egy kiállításán kalandoznak: a Csíki idők járása – Népi életképek a mindennapokból állandó néprajzi kiállítást, a csíksomlyói ferences nyomda történetét, valamint a Megmentett szakrális kincseink című állandó kiállítást is megtekintik. A tábor partnere a Communitas Alapítvány, a Gutenberg Kiadó és Nyomda, valamint a Gutenberg Könyvesbolt, ahová el is látogatnak a résztvevők.
A hét folyamán kiemelt szerepet kap a Rippl-Rónai József. A magyar festészet első modern mestere nagyszabású időszakos tárlat, amelyen a gyerekek alkotó foglalkozások során ismerkedhetnek meg Rippl-Rónai művészetével. A múzeumi szaktábor alkalmat kínál egy tanulmányi kirándulásra is, amelynek során a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumba látogatnak el a táborozók, és megtekintik a Magyar Természettudományi Múzeum Szóra bírt csontjaink című vándorkiállítását.
Fontos tudnivalók
A szervezők kérik, hogy a táboros hátizsákba a hétre mindenki csomagoljon játszóruhát, műanyag poharat, napvédő krémet, kalapot, esőköpenyt.
A tábor helyszíne a Mikó-vár udvara, a zsögödi Nagy Imre Képtár, a városi park, a Petőfi utca, a Gutenberg Kiadó és Nyomda, valamint a Gutenberg Könyvesbolt. A részvételi díj 320 lej, amely tartalmazza a foglalkozások anyagköltségeit, a napi három étkezést (tízórait, ebédet, uzsonnát, ásványvizet), és a tanulmányi kirándulás költségeit. Testvérek jelentkezése esetén az egyik gyermek 50 lej kedvezményben részesül.
Jelentkezni június 26-ig lehet a jelentkezési lap kitöltésével (letölthető a múzeum honlapjáról) és a részvételi díj befizetésével. A helyek száma korlátozott, a jelentkezés sorrendjében legtöbb 40 gyermek napközis táboroztatását biztosítják.
Jelentkezés, információ Kádár Kincső (0751-859 653) és Demény Enikő (0748 769 433) múzeumpedagógusoknál hétköznapokon 10 és 16 óra között vagy a muzeumpedagogia@csikimuzeum.ro elektronikus postacímen.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
A télies időjárás miatt rövid ideig korlátozták a 7,5 tonnánál súlyosabb teherautók közlekedését Szépvíz és Gyimesközéplok között a 12A jelzésű országúton. A korlátozást 14 óra 30 perc körül oldották fel.
szóljon hozzá!