Németh Mária, a csíki női fodrászok tanítómestere

Németh Mária, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Manyi néni harminc éve nyugdíjba vonult, de lakásában most is ott van egy hajvágásra berendezett sarok, asztallal, székkel, tükörrel és minden olyan eszközzel, ami egy jó frizura elkészítéséhez szükséges. Hetven éve kezdte tanulni a szakmát.

„Dédnagyapám akkor jött ide Csehországból, amikor a gimnáziumot építették, mint mesterember, Mózsner Ferencnek hívták. Itt maradt, s utána családot alapított, megszületett az én nagyapám. Polgári család volt a miénk” – elevenítette fel Manyi néni a család történetét.

Ő 1930-ban született Csíkszeredában, és miután elvégezte a polgári iskolát, 1946-ban elment varrást tanulni. „Nagyon fájt a hátam, amíg hat hónapig varrni tanultam, s akkor azt mondtam édesanyámnak, én inkább megyek fodrásznak. Édesanyám azt mondta, jó utolsó mesterséget választottál” – mesélte. Nem volt becsülete ennek a szakmának akkoriban, mert – mint Manyi néni mondta – a női fodrászokat akkor az erkölcstelen életmóddal azonosították, és sokan haltak meg tüdőbajban is közülük. Hajsütővassal dolgoztak, ezt melegítették, s a kipárolgás miatt egészségkárosodást szenvedtek.

Három év tanulóidő

„Elmentem fodrászatot tanulni Csíkszeredában egy zsidóhoz, aki akkor jött vissza a deportálás után – Spierer Miska híres volt akkoriban, jégkorongozott is. Ők nyitottak egy fodrászüzletet, én odamentem tanulni, felvettek három esztendőre – addig tartott a tanulóidő. Hat hónap után én már úgy dolgoztam, mint egy rendes alkalmazott. Megtanultam a mesterséget, mert ügyes volt ez a Spierer Miska és a felesége is. Meg is szerettem, mert úgy érzem, hogy én ennek születtem” – emlékezett Manyi néni.

Emlékei szerint abban az időben rajtuk kívül még három fodrász volt Csíkszeredában, Csótiné, Vezsenyiné és Bartha Géza – utóbbié volt az az üzlet, ahová megalakulása után a szövetkezeti fodrászat költözött. Azt mondja, többet jártak az emberek fodrászatba, mint most, nemcsak a nők, a férfiak is.

Miután 1949-ben megalakult a szövetkezeti fodrászat, a szakma művelői mind beálltak oda, mert nem volt más választásuk. „Akkor a Petőfi Sándor utcában, a régi élelmiszerüzlettel szemben volt a szövetkezeti fodrászat. Ahogy az inaséveket letöltöttem, odamentem dolgozni. Jó volt ott, bár a körülmények nem voltak a legmegfelelőbbek, mert gumival fűtöttünk. Az épület mögött volt egy vulkanizáló, és a gumimaradékokat ideadták, behoztuk, betettük a kályhába – az néha kirobbant, és úgy néztünk ki sokszor, mint az ördögök. De ennek ellenére kellemes volt, szép emlék maradt. Ha nem volt munkánk, kötögettünk” – mesélte.

Közben teltek az évek, s a szövetkezet jól működött, fellendült a fodrászat, és elkezdődtek a szakmai versenyek a fodrászok számára is.

Külföldi szakmai versenyek

Manyi néni szerint ez nagy fejlődést jelentett Csíkszeredában a fodrászatnak. „Az ember elment, tanult új dolgokat, és ha látták, hogy ügyes vagy, küldtek nemzetközi versenyekre, hogy nézzünk, tapasztaljunk. Amikor Marosvásárhelyen volt a tartományi verseny, mindig elhoztam az első díjat. Akkor nem lehetett külföldre menni, csak a szocialista országokba, én mindenütt voltam versenyeken Oroszországtól kezdve a többi kelet-európai országokig, Lengyelországig Csehszlovákiáig. Ezeken a versenyeken különleges dolgokat kellett csinálniuk a versenyzőknek – olyanokat, ami már nem fodrászat, hanem már művészet. Az oroszok akkor a legjobbak voltak – de itt is volt Romániában Aradon két nagyon jó fodrász, akikkel megismerkedtem, amikor letettem a mestervizsgát. Aradon öt hétig, mivel nem volt pénzünk, halván és veknin éltünk, aztán megkaptam a mesterkönyvemet. Ott tanultam meg a szakma fogásait. Én mindent, amit megtanultam, önzetlenül továbbadtam, mikor hazajöttem, megmutattam a kollégáknak, tanítványoknak. Nekem az összes későbbi fodrász tanítványom volt. A tanulóim közül van, amelyik túltett rajtam, ügyesebb mint én” – elevenítette fel.

Manyi néni szerint úgy fellendült akkor a fodrászat Csíkszeredában, hogy reggel hat órakor, amikor nyitottak, már sor volt. „Mindenki jött, nagyon ment a fodrászat, talán több volt a pénzük az embereknek. Túlóráztunk is, nagyon szépen keresett, aki jól dolgozott. Meg is voltunk fizetve, én nagyon meg voltam elégedve. Úgy kerestem, mint egy akármilyen egyetemet végzett ember, ha volt klientúra, lehetett dolgozni. A szövetkezet rengeteg jó festéket és kelléket, eszközt beszerzett” – mesélte.

Lépést tartottak a divattal, külföldről behozták a legújabb frizurákat, megoldásokat, és hamar megtanulták itt is. Volt olyan is, hogy Párizsból érkezett szakember tartott képzést a tengerparton az itteni fodrászoknak. Munkájáért, szakmai eredményeiért Manyi nénit számos díjjal, oklevéllel jutalmazták abban az időben, a csíkszeredai központi parkban elhelyezett élmunkás-pannókon is ott volt a neve és fotója.

Fordul a világ, változik a fodrászat

Szerinte a mostani generáció nem is tudja, mit jelent egy akkori frizura elkészítése. „Amit csináltunk, közel sem jár ehhez. Most kefével dolgoznak, akkor felcsavartuk a hajat, és a csavarásból csináltunk művészetet, befele rolni, kifele rolni, körbe, francia hullámok, menyasszonyoknak is. Nagyon szép volt, szebb volt, mint most. Most könnyebb a dolguk, de nincs olyan szép, mint régen. Ahogy a világ fordul, úgy változik a fodrászat is, most az a divat, ha valaki borzos, s a fodrász összefaragja a hajat. Emlékszem egyszer Aradon egy francia fodrász a mostaniakhoz hasonló frizurát csinált, s mi kacagtuk. Most megcsináljuk, ha erre kérnek” – magyarázta.

Azt mondja, a szakma szépsége a kreativitás, mert lehet művészi szinten is művelni, művészetet belevinni. „Ha szereti az ember, akkor nagyon tudja csinálni. Van olyan kliensem, aki legalább hatvan éve jár hozzám. Most is, ha a szomszédasszony vagy a barátnőm bejön, szórakozásból megcsinálom a haját. Kondícióban is tartom magam, mert hetente háromszor járok úszni, és közben hajtom a szobabiciklit is. Igaz, hogy egy frizurakészítés után a második már nem megy olyan jól, mert hamar elfárad az ember, fáj a hát, a derék” – említette, hozzátéve, a karjait egy életen át felemelve tartva dolgozni nem volt könnyű.

Úgy látja, a fodrászat megítélése sokat változott, amióta ő elkezdte a szakmát. „Fodrásznak hat hónap alatt tanulni csak az menjen, aki annak született, mert megtanulni egy mesterséget ennyi idő alatt nem lehet. Most is vannak ügyesek, főleg fiúk, most újabban talán még ügyesebbek” – értékelt.

Elégedett a sorssal

Manyi néni negyven évet dolgozott a szövetkezetnél, de a munkát nem hagyta abba, noha harminc éve már nyugdíjas „Sok ügyes fodrászt neveltem én időközben. Meglepetésemre nemrég feltettek a Facebookra, és röviddel utána 110 visszajelzésem volt, külföldről is, mindenhonnan. Engem a környéken az idősebb emberek jól ismernek, pedig akkor nem volt sok idő beszélgetni, mert normára dolgoztunk. Ennek születtem, úgy látszik, ha újrakezdhetném, ugyanezt választanám. Elégedett vagyok a sorssal, hogy ezt adta nekem” – zárta a beszélgetést.