A nagykorúság jelentős küszöb az ember életében, de egy együttesében is. Az Insect paródiazenekar idén 18 éves lett, amit óriási bulival ünnepelnek meg a fiúk, de átveszik a második platinalemezt is – Erdélyben egyedülállóként.
2011. szeptember 10., 11:282011. szeptember 10., 11:28
2011. szeptember 10., 11:432011. szeptember 10., 11:43
A régi Insect: Császár Béla, Főcze Attila, Tímár Levente és Csutak Levente
Bátran kijelenthetjük, hogy az Insect együttest Háromszéken mindenki, országszerte pedig nagyon sokan ismerik, hiszen szövegeik, dallamos paródiazenéjük ismertté vált az elmúlt 18 év alatt. De nem ilyen stílusú zenével és nem ebben a felállásban indultak el a bogaras bogarak a zenélés útján. A kezdetekről, a zenei stílus alakulásáról, és a 18. születésnap meglepetéseiről beszélgettünk az együttessel.
A punk-rocktól a paródiazenéig
Az Insect alalkulása nem volt véletlenszerű, a fiúk barátságából született meg a közös zenélés ötlete, és ebből lett az Insect. Az eredeti felállásban a csapatban Csutak Levente énekelt, Tímár Levente volt a bőgős, Főcze Attila gitározott és Császár Béla énekelt és dobolt. Ekkor punk-rock zenét játszottak, amit egy 1995-ben megjelent demón, majd később 1997-ben a Kedvenc fagyim a sör című albumon az utókor számára is megörökítettek. Bár a kiválasztott műfajt a csapat szerette volna továbbfejleszteni, az sem anyagiakat, sem közönséget nem vonzott maga után, így Dancs Árpád lemezkiadó tanácsára 2000 áprilisában stílust változtattak.
Így jutottak el a paródiákig, ami igazából nem volt nehéz, mert az insectes srácok nagyon humorosak, mindig vidámak és mindenre van egy oda illő vagy éppen nem illő poénjuk. A siker nem maradt el a váltás után sem, ám az együttes arculata és összetétele megváltozott. Tagok váltak ki ilyen-olyan megfontolásból – összegzi Csuti a kezdeteket –, de az Insect úgyis megmaradt és kiszolgálja a rajongóit. „Én tudtam, mit akarok és mire szeretnék váltani, volt, aki ezt nem fogadta el, és sok gyűlölködés is mérgezte az együttest, de ezeknek vége lett, és az Insect még ma is megvan” – mondja Csuti. A régi felállásból végül már csak a két Levente, vagyis Csuty és Timkó maradt Kismihály Kingával. A paródia, humor, jókedv a csapat számára a minden, mind a színpadon mind a magánéletben – jellemzik magukat a bogarak, a siker titka pedig az őszinteség, a kitartás és az optimizmus.
Az új Insect: Timkó, Pesmy és Csuti
Jó és rossz élmények aránya
Legjobb koncert és leggyengébb fellépés egyaránt van minden zenekar életében, és ez nincs másként az Insecttel sem. Csuti és Timkó erről is szívesen meséltek, persze a jó élményeket előtérbe helyezték. De akadt olyan fellépés is, amikor nem úszták meg a paradicsomokat. „Egy román településre hívtak meg fellépni, és nagy bulira számítottunk, ezzel szemben nagy égés lett belőle. Amikor megszólaltam magyarul, minden addigi taps abbamaradt és elkezdődött az üvöltés, hurrogás, majd meg is dobáltak, ám úgyis végigcsináltuk a koncertet, még nagyobb erőbedobással” – magyarázta Csuti. Ez volt az első és utolsó olyan buli, amely nem sült el túl jól, de szép élményekből szerencsére sokkal több van. „A legtutibb koncert Ukrajnában volt, 24 000 ember tombolt, és egy olyan színpadon léptünk fel, melyen világsztárok adtak koncertet előttünk. Óriási élmény volt, sosem felejtjük el” – mondta a frontember. A közönségek között is van különbség, a banda szerint, ugyanis a felvidékiek sokkal vendégszeretőbbek és lelkesebbek, de itthon sincs okuk panaszra. A fellépések mellett állandó vendégei a Nóta Tv-nek is Magyarországon, ahol rendszeresen sugározzák a szellemes dalokat.
Csajozás az Insecttel
Ha az ember zenél, akkor sokkal könnyebb a csajozás – mondják a kívülállók, és Csutiék is bólogatnak erre a kijelentésre, de gyorsan hozzáteszik, hogy most már komolyak és felelősek. „Valóban régen, úgy tíz évvel ezelőtt, előnyös volt az Insectben lenni, ha meg akartam ismerni egy lányt, de mára komoly férfiemberek lettünk, és mindannyian kapcsolatban élünk” – mondja Timkó. A rajongókkal egyébként nagyon jó viszonyban vannak, sosem történt zaklatás vagy visszaélés részükről, de a háromszéki polgármesterekkel is igen jó kapcsolatban állnak a fiúk, hiszen ritka az a falunap vagy városünnep, ahonnan hiányoznak.
Meghívó a bulira
18 év, 18-as karikás parti
Ha megfordítjuk a 18-at, 81 lesz belőle, és ez az az év ameddig még szeretnénk ezt csinálni – mondja Timkó, épp ezért sorsfordító is lehet ez a nagykorúsítás. „Tényleg felnőttünk, meghallgathatjuk saját lemezinket, nézhetünk bármit a tévében és ihatunk alkoholt. De komolyra fordítva a szót, a zenekar életében ez jelentős fordulat, és bár változtatni nem fogunk, a stabilitás megmarad, meglepetésekre mindenképpen számítani kell” – üzeni a rajongóknak Csuti. Az is kiemelkedő az Insect életében, hogy e 18 éves bulin vehetik át a fiúk a második platinalemezt, és ezzel ők az első magyar együttes Erdélyben, akik két arany és nemsokára két platinalemezzel is rendelkeznek.
A nagyszabású születésnapi bulira minden rajongót várnak a tagok, de jelen lesznek az önkormányzati vezetők is, akikkel együtt dolgoztak az elmúlt évek során, valamint a támogatók egész sora is. A nem szokványos bulin rengeteg meglepetés várja a rajongókat, és az Insect tagokat egyaránt. Az óriási bulit a szökésben levő Insect együttes szervezi, akikkel büntetlenül lehet majd együtt bulizni október 1-jén Kézdivásárhelyen a Bujdosó étteremben. A koncert után mindenki szabadlábon védekezhet, a tűzijáték ideje alatt.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!