
Fotó: Kristó Róbert
Székely kaput visznek ajándékba a csíkszéki és udvarhelyszéki lakodalmas gazdák Földesre, a hetedik Kárpát-medencei Vőfélytalálkozóra.
2013. november 13., 18:022013. november 13., 18:02
2013. november 13., 19:022013. november 13., 19:02
Több mint 120 vőfély idézi fel a magyar lakodalmi szokásokat a november 29-30-án sorra kerülő Kárpát-medencei Vőfélytalálkozón, amelyen Csíkból és Udvarhelyről közel harminc lakodalmas gazda vesz részt. A gondolat, hogy ajándékba vigyenek egy székely kaput, januárban született meg, amikor Csíkrákoson megtartották a lakodalmas gazdák találkozóját. „Úgy gondoltuk, hogy ha már minket ilyen szívesen fogadnak, megvendégelnek, elszállásolnak, akkor mi is tartozunk annyival nekik, hogy ajándékot vigyünk, amit nagy szeretettel készítettünk a magyarországi barátainknak” - mondta el Antal Tibor kapufaragó mester, aki maga is lakodalmas gazda. „Tibor jött az ötlettel, és mi támogattuk” – egészítette ki Balázs József lakodalmas gazda. „Megkérdeztük a csíki kollégákat, bevontuk az udvarhelyieket is, nagy lelkesedéssel fogadták, és mindenki hozzájárult. A kapu kivitelezése önerőből valósult meg, minden gazda állta a részét nagy szeretettel.”
Az elkészült székely kaput péntek hajnalban szállítja ki Földesre hat lakodalmas gazda, és a Milleniumi parkban fel is állítják.
„Már hagyománnyá vált, hogy minden vőfélytalálkozón ültetünk egy fát. Egy háromszéki kollégánk pár éve faragott egy kopjafát, amelyet szintén ott a parkban állítottak föl, és azt a célt szolgálja, hogy a minden második évben megtartott vőfélytalálkozón az elhunyt gazdákról ott emlékezünk meg. Ez a székely kapu a kopjafa mellé lesz felállítva, az élő gazdákra emlékezteti majd az arra járókat, bármikor át lehet menni alatta. Egy kapu, amelyiknek nincs nyílója, egy nyitott világot ábrázol. Ha van, a külvilágot elhatárolja a belső világtól. Ennek nincs, mindenkit befogad” – magyarázta a kapu készítője.
„Szétdaraboltak, de el nem választhatnak”
Antal Tibor elmondta, a kaput csíki jellegű minta díszíti. „Meg vannak különböztetve vidékenként a mintakincsek, például az udvarhelyi egy kicsit gazdagabb, dúsabb, mint a csíkszéki. Ez egy patkóíves kicsi kapu, virágindás díszítés van rajta, a kapuszegélyt, a patkóívet egy herelapis szegélyű inda díszíti. A felirat nagyon fontos, rövid és szívet melengető. Varga Karcsi tanáromat – Isten nyugtassa – említeném meg, aki mindig azt mondta, hogy a kapufelirat legyen rövid és tömött, sokatmondó és valakinek a szívéhez szóló. Tehát nem véletlen, hogy ez a felirat került rá: Szétdaraboltak, de el nem választhatnak. Mert mi egy helyre tartozunk!”
Az idei vőfélytalálkozó egyik fénypontja az ajándékba szánt kapu avatása lesz, melyet november 29-én 11 órától tartanak. „Ha a Jóisten velünk lesz, akkor ezt kivisszük. Azt hiszem, aki részt vesz a gazdatalálkozón – ahová minden magyar tájegység gazdái meghívást kaptak –, megnézi és magyar szíve van, megáll és kicsit elgondolkozik rajta” – véli Balázs József.
A kapu faragója még hozzátette: „Én nagy-nagy szeretettel faragtam ezt a kaput, a szívem-lelkem benne van. Minden kaput nagy szeretettel faragok, de ezt különösen, valami arra késztetett, hogy legyen benne minden, ami belőlem telik.”
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!