A pálya már elkészült, minden apróbb technikai dolog is a helyére kerül lassan, és kezdődhet az első Székely vágta – tájékoztatott Dancs Zsolt, a rendezvény program- és technikai igazgatója.
2011. július 21., 12:072011. július 21., 12:07
2011. július 21., 15:382011. július 21., 15:38
Magáncégek segítségével dolgoztak az erőgépek az Óriáspince-tetőn, hogy elkészüljön a vágta versenypályája, az elmúlt napokban pedig 50 kamionnyi speciális homokot hordtak a pályára. A 10–12 méter széles, 400 méter hosszú pályán háromszor kell majd körbefutniuk a versenyzőknek.
A közönségre is nagy gondot fordítanak a szervezők, hiszen egy dombról figyelhetik a futamot, de három ledfalat is felállítanak a helyszín különböző pontjain, a lehető legjobb hangzásról pedig négy hangfaltorony gondoskodik. Mindösszesen 85 000 watt hangot, 150 000 watt fényt és körülbelül 45 km kábelt használunk fel – számolta ki Dancs Zsolt.
A szervezők a lovak ellátásáról is gondoskodnak, egy tonna takarmányt és 250 kiló tápszert kapnak a Bábolna takarmány jóvoltából; a stábnak, fellépőknek és versenyzőknek összesen 700 adag bográcsgulyást főznek majd a rendezvény napján. Viszont a közönség sem marad éhesen: a Tribel vendéglő jóvoltából egy rekordméretű babgulyás készül. Dancs Zsolt elmondta, mindannyian azért dolgoznak, hogy ez a nap tökéletes legyen mind a lovasoknak, mind a közönségnek, így részletesen figyeltek mindenre, ami ehhez kapcsolódik.
A Székely vágtát a Duna Televízió is közvetíti majd élőben, romániai idő szerint 11 és 19 óra között. A szervezők a versenyre több tíz ezer embert várnak július 30-án, és mindenkit arra kérnek, hogy ha teheti, használja a tömegközlekedési eszközöket. A Multitrans busztársaság a rendezvény idejére egész napos járatot biztosít reggel 9 és éjfél között Sepsiszentgyörgyről Maksára. Az indulás minden kerek órában történik. Ezek megállói a következők: Népművészeti Iskola, Központi Református Templom, Söröző, Állomás épülete, Óriáspince-tető. Visszafelé 9.30-tól éjjel fél 1-ig 30 percenként igénybe vehető a járat. A buszjegy ára egy útra 3 lej, oda-vissza 6 lej, ami a járművezetőtől vásárolható meg. A rendezvény helyszínén parkolási lehetőség a domb két oldalán kialakított parkolóhelyeken áll rendelkezésre. A parkolókból lovasszekér-járat biztosítja a feljutást a tetőre – mondták a szervezők.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!