Eddig több mint ötvenen jelentkeztek a PanArt Egyesület szervezésében, valamint a Kolozsvári Váróterem Projekt társszervezésében sorra kerülő Komplex előadó-művészeti táborba, melyre augusztus 6–12. között kerül sor Zsögödfürdőn.
2012. július 22., 18:522012. július 22., 18:52
2012. július 22., 18:572012. július 22., 18:57
Bár a jelentkezési határidőt július 23-án lejár, a szervezők tájékoztatása szerint még vannak szabad helyek, melyek betöltésére várják azon 14 év fölötti fiatalok jelentkezését, akik aktívan érdeklődnek a gitár- és/vagy színházművészet iránt. Egyéb információ és jelentkezés a tábor honlapján és a tábor Facebook-oldalán.
Szerető családra váró négylábúakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi városünnep keretében, május 2-án és 3-án. A Szent György Napokra kölyökkutyákkal és felnőtt ebekkel látogatnak ki a szépmezői menhely önkéntesei.
Elfogadták Sepsiszentgyörgy költségvetését, amelynek tervezését a késve megszületett országos büdzsé nehezítette. A város több területen visszafogja a kiadásokat, de az oktatási fejlesztéseket továbbra is prioritásként kezeli.
Megérkeztek a kedvezményes gyógykezelési jegyek a Kovászna megyei intézményekhez, ezért már benyújthatók az igénylések a megyei nyugdíjpénztáraknál. A lehetőséggel nem csak a nyugdíjasok élhetnek.
A szociáldemokrata pártelnök kérésének eleget téve lemondott tisztségéről Sebastian Cucu, Kovászna megye alprefektusa.
Már csak az államfő aláírására vár az állományszabályzó medvekvóta megduplázását előíró jogszabály, amelyet a szenátus után a képviselőház is megszavazott. Ennek apropóján Ráduly István háromszéki prefektus is áttekintette a medveállomány helyzetét.
Felértékelődtek a Sepsiszentgyörgy peremén fekvő panorámás telkek: a városból egyre többen keresnek építkezésre alkalmas parcellákat a közeli dombokon. A hiányos infrastruktúra ellenére a környéken már 50–60 eurót is elkérnek egy négyzetméterért.
Eljárásrendjének módosítását és a hálózat újbóli fertőtlenítését jelentette be a Hydrokov Rt. azt követően, hogy a közelmúltban mikrobiológiai szennyeződés gyanúja merült fel Kézdivásárhely több utcájában.
A kis háromszéki településen, ahol III. Károly brit királynak is van birtoka, éppen útfelújítás zajlik. Zalánpatak utcáira azonban nem aszfalt, hanem kockakő kerül, mert a községvezetés szerint ez időtállóbb, és jobban illeszkedik a faluképhez.
Percekig tartó vastaps zárta a 33. Szent György Napok péntek esti nyitókoncertjét a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király templomban. A kulturális hét nyitányaként szolgáló klasszikus zenei esten helyi és székelyföldi művészek léptek fel.
Vizsgálatokat rendelt el a háromszéki vízszolgáltató, miután a Bálványos utcában lakók jelezték: a csapból érkező víz fertőzött lehet. A Hydrokov arra kéri a lakókat, hogy egyelőre ne fogyasszák ivóvíznek.
szóljon hozzá!