
Összeolvasztották idén a 12 éve működő Erdélyi Gitár-, valamint a harmadik éve megszervezett Erdélyi Színháztábort. A Komplex előadóművészeti táborra augusztus 6–12. között kerül sor a csíkzsögödi Cari Táborban.
2012. július 02., 16:332012. július 02., 16:33
2012. július 02., 18:062012. július 02., 18:06
Azon 14 év fölötti fiatalok jelentkezését várják a PanArt Egyesület szervezésében, valamint a Kolozsvári Váróterem Projekt társszervezésében sorra kerülő Komplex elnevezésű táborba, akik aktívan érdeklődnek a gitár- és/vagy színházművészet iránt.
„A legmegfelelőbb szó arra, hogy miért tartottuk fontosnak a két tábor összevonását, a fejlesztés. A két tábor résztvevőit elnézve, az évek során az volt a benyomásunk és a meggyőződésünk, hogy ezek a fiatalok kiegészítik egymást. Körülbelül ugyanazon dolgok iránt érdeklődnek, hasonlók a nézeteik, az értékrendjük, a koruk, a képzettségük. És azt akartuk, hogy azoknak, akik egy kicsit interdiszciplinárisabban gondolkodnak, több minden iránt érdeklődnek, lehetőségük legyen másba is bekukkantani, mint abba, amin az eddigi táborokban részt vettek” – osztotta meg velünk Adam Crăcea, a tábor főszervezője. Mint elmondta, az oktatók köre is nagyon széles: „a táborban ott lesz többek között Alexandru Man, akit Románia egyik legjobb dzsesszgitárosaként tart számon a szakma. Lesznek szakképzett pedagógusok, ezen felül a színház szakon a társszervező kolozsvári alternatív színházi csoport színészei, Imecs Levente és Csepei Zsolt. Tart workshopot Kőműves Csongor is, a Figura Stúdió Színház színésze. Lesznek olyan meghívottaink, akik nem állandó foglalkozásokat vezetnek, hanem néhány órás mesterkurzusokat tartanak majd, ilyen például Takács „Taki” László, aki a Hobó Blues Band hangtechnikusa volt hosszú éveken keresztül, ő nyilván hangtechnikából fog kurzust tartani. Ezenkívül lesz színházworkshop, színpadi világítás workshop és hasonlók.”
A Komplex programjában a specifikus műhelyek (zene/gitár, színház) mellett alkalom nyílik koncerteken, előadásokon, kurzusokon részt venni, színpadtechnikai művészetelméleti és menedzsmentről szóló beszélgetésekbe bekapcsolódni, és természetesen színpadra lépni.
Az oktatók párhuzamosan különálló csoportfoglalkozásokat vezetnek majd, így minden résztvevő ízlése és érdeklődése szerint döntheti el, hogy mit és kivel szeretne tanulni az egy hét alatt.
Egyéb információ található és jelentkezni lehet a tábor honlapján és Facebook oldalán.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!