Még a rap is megszólal a Pinokkióban

Csillagos ég, mozgó torta, filmbejátszás – többek közt ezekkel a változásokkal viszik színre ismét a Pinokkió című mesemusicalt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.

Szász Cs. Emese

2010. november 04., 14:102010. november 04., 14:10

2010. november 04., 17:372010. november 04., 17:37

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A gyereknapi ajándékelőadást eredetileg a Nyári színpadra tervezték, azonban az eső bekergette Pinokkiót és csapatát a színház épületébe. Ami nem baj, hiszen eredetileg is nagytermi előadásnak képzelte el a Tompa Miklós Társulat, pénteken némi változtatással a nagytermi premiert is megtartják.

A szereplők közben kinőtték a nadrágjukat

„Majdnem fél év kimaradt a gyereknapi premier óta, ez alatt az idő alatt változtattunk az előadáson. Látványosabb lett, most már van világításunk, csillagos égboltunk, és a tortánk is mozog. Rövidítettünk a darabon, valamint interaktív játékokkal spékeltük meg. Színészekben nincs változás, maximum kinőtték a nadrágjukat” – mondta a megváltozott előadásról a rendező, B. Fülöp Erzsébet.

A színészek mellett ugyanis a Marosvásárhelyi Művészeti Szakközépiskola és a 3-as számú Általános Iskola néhány tanulója is játszik a darabban. A gyerekek most épp vakációznak, így könnyű dolguk van, de tanév közben is jártak próbára. A gyerekek énekhangjuk miatt lettek kiválasztva, de az éneklés mellett végig táncolnak a mesemusicalben. „A tánc természetesen nem olyan profi, mint amit a musicalekben megszokhattunk, de az előadás gyerekközönsége pont ezért érezheti úgy, hogy akár ő is lehetne a színpadon” – mondja a koreográfus, Dékány Edit, aki a próbák kedvéért Magyarországról ingázott Marosvásárhelyre. A koreográfus attól tartott, hogy szünidő alatt mindent elfelejtettek a gyerekek, azonban örömmel tapasztalta, hogy nincs káosz, nincs felfordulás: mindenki tudja helyét a színpadon.

Galéria


Az előadás alkotói

A szereplők hangfekvésére írta a dalokat

Az eltelt szünet alatt az életre kelt fabábu megtestesítője, Korpos András is változott: „A nyár folyamán volt időm megkeresni a gyerek énemet. Mint Pinokkió, azzal küszködtem, hogy megkeressem magamban a gyereket”.

A musical különlegessége, hogy Zénó Apostolache a színészek hangfekvésére írta a dalokat. Így az ének nagyon jó lett, a zeneszerző azonban sajnálja, hogy nem élő zenekarral szólal meg a mesemusical. „14 muzsikus kellett volna, ezt pedig a költségvetés nem engedte. A zene így felvételről megy, a dalok azonban élőben szólalnak meg” – magyarázza Zénó Apostolache, aki körülbelül háromnegyed évig írta a dalokat. A mai divatos műfajok is szerepelnek a darabban, még a rapzene is.

Euróban számolják a gyerekeket

Nem csak a zene mai ebben a Pinokkióban, hanem a szövegek is. „Vannak amerikanizmusok: a róka és a macska például folyamatosan lájkolnak mindent. Ezt negatív példának hozzuk fel, de az egész előadásban a szöveg korszerűsítése volt a cél. Játékország ura például azt mondja, hogy 1 gyerek 100 euró/kapita. A Collodi idejében használt pénznem helyett ezt választottuk, hogy befogadhatóbb legyen a gyerekeknek az előadás” – mondja a rendező, B. Fülöp Erzsébet, aki Nagy Imolával közösen írta át Carlo Collodi eredeti Pinocchióját.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek

Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.

Gyermekek éve a református egyházkerületben: közösségi élményt adnak a gyerekeknek
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága

Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.

Megnyílt a Limespark – Székelyföld legújabb nagyszabású turisztikai látványossága
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen
2026. június 13., szombat

Ismét rovarirtás lesz Marosvásárhelyen

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés