
Bár Kézdivásárhelyen zajlik az Erdély Arca szépségverseny, a jelentkezők közt most is a marosvásárhelyiek viszik a prímet. Idén több mint félezer lány gondolta úgy, hogy harcba száll a koronáért.
2010. július 27., 16:572010. július 27., 16:57
2010. július 27., 17:382010. július 27., 17:38
Kézdivásárhelyen két évvel ezelőtt szervezték meg először az Erdély Arca szépségversenyt. A rendezvény célja: megtalálni a legszebb erdélyi lányt, aki méltón viselheti a koronát egy éven keresztül.
Az 2010-es kiadás már javában zajlik, a megmérettetésre interneten lehetett jelentkezni, s az érdeklődés nem maradt el. A gabApró Szépségverseny harmadik fordulója július 18-án zárult, a végleges egyeztetések és módosítások után kialakult a mezőny: 545 szépség fotója szerepelt a www.erdelyarca.ro honlapon – a bejelentkezett 726 versenyzőből ennyi lánynak bizonyult hitelesnek az adatlapja. A jelentkezőkből az internetes szavazók, az sms-t beküldők és az internetes zsűri juttathatta tovább kedvenceit a negyedik szakaszba; pontosabban a világhálón szavazók 200 lányt, az sms-t beküldők 10-et, az internetes zsűri pedig 50 lányt juttatott egy lépéssel közelebb az Erdély Arca címhez.
17 régió szépségei versenyeznek a honlapon, a legtöbben Marosvásárhelyt képviselik. 52 lány gondolta úgy a megyeszékhelyből, hogy megcélozza az Erdély Arca címet.
Múlt évben a korona a nagyváradi Mihály Lilla fejére került, idén azonban át kell adnia a fejéket. A tavalyi Erdély Arcán is nagyon sok marosvásárhelyi jelentkező volt, közülük Csernáczki Emőke nem tért haza üres kézzel: az első udvarhölgy koronáját kapta meg és a sajtó tetszését is elnyerte, ugyanis ő lett a Média Szépe.
Sokan jelentkeztek Sepsiszentgyörgyről (42), Nagyváradról (33), Csíkszeredából (26), Szatmárnémetiből (24), Kolozsvárról (18), Székelyudvarhelyről (16) és Kézdivásárhelyről (15). De versenyben vannak még Kovászna (9), Barót (5), Szováta (4), Gyergyószentmiklós (4), Arad (4), Székelykeresztúr (3), Gyulafehérvár (2) szépségei, valamint Déva, Nagyszeben és Temesvár is egy-egy jelentkezővel.
A verseny zajlik tovább, a legszebb lányokra teljes gőzzel lehet szavazni, a szépségverseny negyedik szakasza augusztus elsején zárul, akkor már csak 160 lány küzdhet tovább a koronáért.
Mihai Tîrnoveanu előre tudatta követőivel, hogy egyesülete, a Calea Neamului (A nemzet útja) nem kapta meg a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivataltól a gyülekezési engedélyt, ám ennek ellenére jelen lesz a meghirdetett helyszínen.
Hat bárányt pusztított el egy medve Miklósváron egy gazdaságában péntekre virradóra, végül a nagyvad kilövése mellett döntöttek – számolt be Facebook-oldalán Benedek Huszár János, Barót polgármestere.
Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.
Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.
Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.
Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.
Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.
Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.
Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.
szóljon hozzá!