
Estétől hajnalig tartó rockestet szerveznek december 26-án, vasárnap a Sörház (Sinaia) utca 3. szám alatti Jazz&Blues Clubban. A rendezvényen fellép Marosvásárhely majd minden rockegyüttese, a több évtizedes múltra visszatekintő Nowaxtól az újoncok közé tartozó Dreamersig, Vírusig, Imperáig.
2010. november 22., 11:272010. november 22., 11:27
2010. november 22., 11:392010. november 22., 11:39
„Néhány volt és jelenleg is aktív zenésszel gondoltunk egy nagyot, hogy szervezzünk itthon egy találkozót, amely évente egyszer lehetőséget adna, hogy generációtól függetlenül találkozzanak egymással mindazok, akik kisebb vagy nagyobb mértékben, de képviselték Marosvásárhelyen a rockzenét” – ismertetik a MaRoTa névre keresztelt rendezvény szervezői.
A majdnem 8 órás zenei maraton során a régi és új zenekarok megközelítőleg 20–20 percet zenélnek, 3 dalt előadva. Megtudtuk, az időpontot azért tették karácsonyra, mert ilyenkor azok is jelen lehetnek, akik külföldön élnek, és évente egyszer-kétszer látogatnak haza.
A fellépő 24 zenekar a következő program szerint koncertezik: 20 órától Bibó Lajos és barátai, 20.30-tól Spiral-R, Dreamers, Bronx, 21.30-tól After Midnight, Corax, PGM, 22.30-tól Autostop MS, Reflex, Kontrax, 23.30-tól Fortuna, Nowax, Polifon, 0.30-tól Téglagyári Megálló, Crusade, Cover, 1.30-tól Dinamic, Offline, Real, 2.30-tól Vírus, Impera, Xenon, 3.30-tól Orion, Guillotine.
Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
szóljon hozzá!