Lilán füstölt a vulkán, csónakázott a nátrium

Ha valaki csupán a képletekből és a tankönyvi ábrákból ismerkedik a kémiával, nagyon ritkán szereti meg ezt a tudományt. Ám, ha az elefánt fogkrémével vagy a lilán füstölő vulkán látványával köti össze a kémiát, elég nagy az esélye annak, hogy meg is kedvelje a tantárgyat. Január 26-án, szerdán ugyanabban az időben egyszerre több iskola diákjai tettek erre „látványkísérletet” Marosvásárhelyen.

Hajnal Csilla (R)

2011. január 26., 16:332011. január 26., 16:33

2011. január 26., 16:412011. január 26., 16:41

Az ENSZ Közgyűlés három éve 2011-et a Kémia Nemzetközi Évének nyilvánította azért, hogy ezáltal is közelebb hozza azt a fiatalokhoz, akik sokszor csupán egy szükséges rosszként tekintenek a vegytanra, mint iskolai tantárgyra. Idén lesz ugyanakkor száz éve annak, hogy Maria Sklodowska-Curie megkapta a kémiai Nobel-díjat, amely arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a nők egyre nagyobb szerepet vállalnak a természettudományok területén.

Verscímeknek is beillő látványkísérletnevek

Az évforduló és a Kémia Nemzetközi Éve adta a keretet annak a magyarországi kezdeményezésnek, amelyhez marosvásárhelyi kémiatanárok és diákjaik is csatlakoztak január 26-án pontban 11 órakor: az akcióban résztvevő iskolák ugyanazokat a látványos kísérleteket végezték el ugyanabban az időben. A marosvásárhelyi Emil A. Dandea Iskolaközpont – közismertebb nevén Kémiai Líceum – vegytankatedrája sem maradt ki a Vízzel tüzet, tűzzel vizet névre keresztelt kísérletsorozatból.

Hampel Emőke, az iskola kémia szakos tanárnője a X. B osztály tanulóit készítette fel a kísérletezésekre, amelyeknek a látvány mellett hangzatos, már-már verscímeknek is beillő neveket választottak. Így a diákokból és tanárokból álló közönség megismerkedhetett az elefánt fogkrémével, az éghetetlen zsebkendővel, az égő szappanbuborékkal, a csónakázó nátriummal, de a résztvevők megcsodálhatták a lilán füstölő vulkán látványát is – természetesen nyitott ablak mellett.

Kezdetét vette a programsorozat

A magyarországi Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) által meghirdetett rendezvénysorozatba benevezett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium, valamint gyergyószentmiklósi, sepsiszentgyörgyi és kolozsvári tanintézetek is. Január 26-án ugyanabban az időben tehát a Kárpát-medence 135 településén 269 iskolában végezték el ugyanazokat a kísérleteket – olvasható az MKE honlapján. Ezzel kezdetét vette a Kémia Nemzetközi Évének alkalmával meghirdetett programsorozat, amely vegykonyha-kiállításokat, múzeumi programokat, kísérletek egész sorát foglalja magába. Jelmondata: Életünk és jövőnk, a kémia.

Emberközelibb kémiát


A Kémiai Líceum diákjainak látványos „műsora” emberközelibbé tette mindazt, ami a kémiai reakciók során zajlik általában. A projekt fő célja pedig az volt, hogy a diákok rádöbbenjenek, hogy mi miért, hogyan történik, illetve, hogy a megfigyelések hol használhatók fel a mindennapi életben, akár a műszál előállításában vagy az aragázkályha begyújtásakor – mondta a kísérletet vezető Hampel Emőke. A Kémiai Líceumban is elvégzett öt látványkísérletben a víz használata volt a közös elem, de mosogatószer, kékszesz és nátrium is volt a „repertoáron”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron

A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.

Eszméletlen embert mentettek ki a Nagy-Küküllőből Segesváron
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is

Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.

A hegyimentők csapatai folyamatos ügyeletet biztosítanak az ünnepek alatt is
2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Hirdetés