
Ősszel számolja Major Annamária, hogy kelendő volt-e a majoránna – mondhatnánk összegzésként. Az viszont biztos, hogy dicséretes a döntés, hogy a fiatal pár németországi munka után itthon próbál szerencsét.
2016. szeptember 26., 14:072016. szeptember 26., 14:07
2016. szeptember 26., 14:162016. szeptember 26., 14:16
Egy évvel ezelőtt öt évre bérbe vették a caritasos Varga Katalin utcai gazdaságot, az istállókban teheneket tartanak, tejet termelnek, emellett vegyszermentes haszonnövényeket termesztenek. Tizenegy tehén, négy tinó, 36 juh, hét boci képezi az állatállományt. Sok munkát igényel mind az állattartás, mind a zöldségtermesztés – értettünk egyet a fiatalasszonykával. Annamária nyolc év németországi munka és kereset után, férje, Lehel, pedig négy év külföldi pénzszerzés után döntött úgy, megpróbálnak itthon boldogulni – keményen dolgozva.
Amint Annamária mesélte, párja mindig is szeretett gazdálkodni, és ő is örül, hogy kislánya mellett lehet, nem pedig több száz kilométerre tőle keresi a kenyeret. Kemény nyaruk volt, rengeteget dolgoztak. „El is vagyunk fáradva, de meg tudtuk csinálni” – fogalmazott Annamária.
Megszámlálhatatlan órát töltöttek párjával az üvegházakban, amíg leveleket hozott a többféle aromás növény, pirosodott a paradicsom. „Mindenhol dolgozni kell” – mondta Annamária. Hozzátette azt is, hogy külföldön több pénzt lehet keresni, ott a vásárlók a helyi termékeket választják leginkább, de az itthoni munkának is megvan az előnye, mert együtt van a család.
Az első év vége felé járva, bár még nem húztak vonalat a kiadás és bevétel listáján, nagyjából körvonalazódik, van-e igény a vegyszermentes termékekre. Még van bőven paradicsom, lesz zöld is, a hagyma fogytán, de az üvegházban a paprika most érik. „Piacra nem kellett vigyük. Hála istennek, aki egyszer vásárolt, visszatért” – mondta a gazdasszony. Igaz, megtörtént, hogy az igénynek megfelelő mennyiséget nem sikerült szüretelni egyszerre. Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába is vittek az óriás paradicsomokból, az ökörszív fajtából, amelyek közelítették darabonként az egy kilogrammot is. „Van kereslet a biozöldségek iránt, a Méhész-napokon is ez derült ki, csakhogy kevesen tudnak arról, hogy termesztünk” – fogalmazott.
Jövőre sem adják fel, Annamária már tudja, mit és mennyit ültessen. Svájci zöldségtermesztő, kertész érkezik a gazdaságba. „Remélem, hogy sokat tanulok majd tőle a talaj-előkészítésről, a különböző zöldségfajtákról, és a német nyelvtudásomat is gyakorolhatom” – tette hozzá. Úgy döntött, saját vetőmaggal próbálkozik, viszont abban reméli a segítséget, hogy megtanulja, pontosan mikor kell vetni a magokat, hogy jó időben ültessék ki a palántákat, mert sok múlik az időzítésen a zöldségtermesztésben is.
Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.
Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
szóljon hozzá!