Kokojzafesztivál: ismét remek hangulat

Harmadszor rendezték meg a gyergyószentmiklósi Kokojzafesztivált. Vasárnap délelőttől estig kínáltak a szervezők különböző szakmai és szórakoztató programokat az érdeklődőknek.

2012. július 16., 13:492012. július 16., 13:49

2012. július 16., 15:042012. július 16., 15:04


Népdal, néptánc volt terítéken a Művelődési Ház előtti szabadtéri színpadon vasárnap délután és este. Oláh Aranka magyar nótaénekes és meghívott énekesei adtak elő magyar nótákat, népdalokat Oláh Ferenc prímás és a gyergyói népi zenekar kíséretében. Őket követte a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes Gereben utánpótláscsapatának fellépése, majd a Folker együttes Kecsketánc című gyerekkoncertje. Ezután ugyancsak a Folker együttes kíséretében gyerektáncházra került sor, a táncba a közönség soraiból vontak be gyerekeket, és játékos módon tanítottak meg nekik alap tánclépéseket.

A táncházon kívül számos más szórakozási lehetőség várta a kisebbeket is. A Művelődési Ház melletti parkban felszerelt trambulinok és ugrálóvárak rengeteg gyereket vonzottak a nap folyamán, nekik a rövid eső sem szegte kedvüket.

Az előző évekhez hasonlóan idén is volt igény szakmai előadásokra, beszélgetésekre. A délután folyamán az előadósátorban olyan témákról hallhattak előadásokat az érdeklődők, mint a gyógynövények jótékony hatása, gombák vagy a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park természeti értékei, a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt pedig erdei baleseteknél fontos tudnivalókról tartott bemutatót.

Rekordméretű puliszkát főztek

A fesztivál mottója idén „Erdőnk, mezőnk nekünk terem...”, ennek megfelelően központi szerepet kapott a rendezvény programjában a gasztronómia. Nem maradhatott el a kokojzalekvár elkészítése és kóstolása, mellé pedig vadhúskóstolás és lacikonyha társult, de népszerű helyszín volt a sörsátor is. A receptbörzén könnyű nyári recepteket ismerhettek meg az érdeklődők, ezekből egy-egy példányt haza is vihettek. Akárcsak tavaly, idén is nagy mennyiségű puliszkát főztek a polgármesteri hivatal dolgozói, az előző év 10 méteres rekordját megdöntendő idén 15 méter hosszú kaszáspuliszka készült.

A zenei paletta is úgy került összeállításra, hogy a különböző ízléseknek eleget tegyen. Fellépett a csomafalvi Petres Ignác Fúvószenekar, majd a borszéki DNS – a fiatal együttest idén a Médiabefutón is hallhattuk. Idén is eljött Magyarországról a tavalyi fesztivál népszerű fellépője, az LK-Beat együttes.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
Hirdetés