
Fotó: Boda L. Gergely
Kinőttek az Isten markából – mondják népiesen azokra, akik felnőttek már. Bár a papok szerint rossz mondás ez, elhangzott a hétfőn este Marosvásárhely két patinás iskolájának nagykorúsító ünnepségén is. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium berkeiben immár 300 nagykorúval több van már.
2013. január 29., 13:392013. január 29., 13:39
2013. január 29., 13:482013. január 29., 13:48
Hétfőn este a Kultúrpalotában tartott ünnepség keretében nagykorúsították a két iskola végzőseit. A több mint háromórás szalagavató ünnepségen beszédek hangzottak el, papi áldást kaptak a leendő felnőttek, és kulturális műsorban is volt részük. Az iskola néptánccsoportja például mezőségi néptánccal szórakoztatta a jelenlévőket, de nem hiányzott a hagyományos menyasszonyi ruhás keringő sem. Az ünnepség legérdekesebb momentumának számít gyakorlatilag a tizenegyedik osztályos tanulók menyasszonyi ruhás keringője. A szervező diákok minden évben ezzel „ajándékozzák meg” a végzősöket.
Az ünnepség része, hogy az osztályok felvonulnak a színpadra, majd az osztályfőnökük a végzősök szíve fölé tűzi a nagykorúságot jelképező szalagot. Idén is több mint 300 diákot nagykorúsítottak, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum nyolc osztálynyi, valamint a Református Kollégium két osztálynyi diákját. A szalagfeltűzés által a végzős osztályok tagjai jelképesen felnőtté váltak. Az Erdélyben csupán néhány éve meghonosodott szalagavató az egyik legnívósabb esemény a középiskolák életében a még érettségi előtt álló diákok számára. Eredete közel két évszázados; először a felvidéki Selmecbányán tűztek szalagot az elballagni készülő diákok mellére.
A nézőtérről az ünnepeltek mellett nem hiányozhattak a tanárok és a családtagok sem. Igaz a végzősök nagy bánatára a helyszűke miatt mindenki csak egyetlen rokonát hozhatta be az ünnepségre.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!