Augsztus utolsó hétvégéjén, gyönyörű napsütésben ünnepelt Réty község, a falu lakói pedig színes programokból válogathattak.
2011. augusztus 28., 18:072011. augusztus 28., 18:07
2011. augusztus 28., 18:182011. augusztus 28., 18:18
Helybéliek és vendégek ünnepeltek együtt Rétyen
Két napot tartott idén is Réty ünnepe, szombaton a futballmérkőzéseké volt a főszerep, és utcabál zárta a napot, vasárnap azonban megélénkült a szabadidőközpont színpada, hiszen a fellépők követték egymást. Délben felvonult a falu a fúvósok vezetésével, és kezdetét vette a mulatozás a lacikonyhák árnyékában, a színpad közelében.
A forróságban sör mellett hűsültek a rétyiek
A rendezvényt idén is a Kováts András Fúvószenekar előadása és a polgármester köszöntése nyitotta meg, Dálnoki Lajos polgármestert egyébként több fellépő is köszöntötte, hiszen nemrég volt Lajos napja. Néptáncegyüttesek, modern táncosok, hagyományőrzők követték egymást a színpadon, itt volt a Perkő néptáncegyüttes, de a helyi óvodások és kisiskolások műsorára is sokan kíváncsiak voltak.
Vásárfiát vettek a rétyi lányok
A nagy meleg ellenére is rengetegen látogatták a rendezvényt, néhányan át is költöztek a napsütötte lacikonyháktól a nyírfák árnyékába. Nagy sikerük volt a kászonújfalusi hagyományőrző énekeseknek is, de legtöbben az esti Homonyik Sándor koncertet várták. A napnak még nincs vége, karaoke parti, Homonyik koncert és tűzijáték zárja majd az idei rétyi napokat.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!