
Új bemutatóra készül a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ezúttal azonban nem a diákok, hanem az Akadémiai Műhely előadásában láthatjuk Vaszilij Szigarjev: Guppi című színművét. Mai orosz történet és kegyetlen komédia – tudtuk meg a darabról.
2010. december 02., 15:472010. december 02., 15:47
2010. december 02., 19:402010. december 02., 19:40
Az Akadémai Műhely azzal céllal jött létre, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatosak legyenek a Stúdió Színház magyar nyelvű művészelőadásai, valamint lehetőséget biztosítson az oktató színésztanárok és a marosvásárhelyi színtársulatnál dolgozó fiatal művészek alkotó tevékenységének, a művészi kísérletezésnek. „Projektszínház az Akadémiai Színház, vagyis ha van pénz, játsszunk, ha nincs, nem játsszunk” – jelentette ki az egyetem rektora, Gáspárik Attila.
Világszerte arat a Guppi
Ezúttal az egyik legismertebb kortárs orosz drámaíró, Vaszilij Szigarjev egyik legfrissebb és legjobb színműve, a Guppi kerül bemutatásra december 6-án, hétfőn 19 órakor a Stúdió Színházban.
„Komédia a megnevezése, de nagy utat jár be a néző, amíg végignézi az előadást. Igazi kegyetlen történet” – mondja az egyetem rektora és a darab szereplője Gáspárik Attila, aki szerint az orosz darabok szerte a világon aratnak, a Guppi pedig már csak azért is, mert hihetetlenül jó és eredeti a sztorija. Számtalan országban játszották már, a hétfői bemutató azonban országos premier.
A félelmeinkről szól
A Guppi története egy átlagos lakótelep átlagos szoba-konyhás lakásában zajlik, szereplői a munkásréteg képviselői: egy vidéki környezetből városba került, tanulatlan lány és férje, a jobb napokat megélt, főiskoláról egykor kirúgott gyári részlegvezető, illetve egy lopáson ért villanyszerelő. Ám ezek az átlagos emberek és átlagos viszonyaik érzékeny, bonyolult fordulatokban gazdag történetbe keverednek. Végképp lezártnak hitt viszonyok váratlanul új értelmet kapnak, rejtett és rejtelmes érzelmek születnek újjá…
Az előadás rendezője, Harsányi Zsolt szerint igazi emberi problémákat feszeget a darab. „Hogyan képes az ember változtatni az életén, vagy hogyan nem képes? Hogy tud beletörődni a sorsába? A legfontosabb kérdés pedig talán az, hogy ha felbukkan egy lehetőség, miért nem élünk vele. Miért félünk változtatni? A félelmeinkről szól igazán ez a történet” – állítja Harsányi Zsolt.
Példaképből pályatárs
Az előadás érdekessége, hogy Berekméri Katalin és Gáspárik Attila mellett Zalányi Gyula játszik, akinek ez a sokadik visszatérése a pályára. „Zalányi Gyula az egyetemünk vendégtanára, most is bebizonyítjuk, hogy nem vesszük figyelembe a határokat. Zalányi azért érdekes, mert ő volt az a művész, akire gyerekkoromban leginkább hasonlítani szerettem volna. Majd tanított a színművészetin, és most először játszunk együtt a színpadon” – mondta Gáspárik. „Amikor elkezdtem a színművészetin tanítani, Harsányi Zsolt az első diákjaim között volt, most pedig először játszom az ő keze alatt” – mesélt a szereplőkről Gáspárik.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!