
Fotó: Iochom Zsolt
A kaszinók világába kalauzoltak el csütörtök este a Venczel József Iskolaközpont gólyabálján a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, ahol a kilenc párnak a szerencse mellett ének- és tánctudásra is szüksége volt.
2012. október 25., 23:072012. október 25., 23:07
2012. október 26., 08:292012. október 26., 08:29
Mivel a meghívók összekavarodtak és a privát esten idegenek is tartózkodtak a kaszinóban, így a kilenc párnak frappánsan be kellett mutatkoznia, kiemelve legfontosabb tulajdonságaikat, hobbyjukat és amit még fontosnak tartanak magukról. Ezt követően a lányok szemceruzával bajuszt rajzoltak a fiúknak, majd köszönet képpen ők kirúzsozták a lányok száját – mindezt tették bekötött szemmel. A fiúk ügyességüket bizonyíthatták, az asztalon felállított kártyalapokat kellett egy bizonyos távolságból befőttes gumival célba venni, ezt a próbát kevesen oldották meg sikeresen. Egy kis „pálinkázás” után megjött a jókedve a társaságnak, így csakhamar dalra is fakadtak, könnyűzenei slágerekkel szórakoztatva a nagyérdeműt.
Míg az énekek megpihentek, addig a rivaldafényben az est különleges meghívottjai kánkánnal debütáltak. A látottaktól a gólyapároknak is kedvük támadt táncolni, a keringő után egy kis csacsacsát is eljártak. Az utolsó próba során a pároknak egy szituációs helyzetet vázoltak fel a műsorvezetők, amit két percben elő kellett adjanak. Míg a zsűri visszavonult dönteni, a színpadra invitálták a NoName tánccsapatot, amely alaposan felpörgette a hangulatot.
A zsűri döntése alapján harmadik helyen végzett a 4-es páros (Ötvös Réka és Nagy Tibor), második díjban részesült a 6-os pár (Bulai Regina és Csomortáni Csongor), míg a kaszinó ásza, az első helyezett a 9-es páros (Imre Bernadett és Lakatos Szabolcs) lett, ők vihették haza a két óriásmacit. A kaszinó bezárta után a buli az AMI Club pincéjében folytatódott.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!