Kamaszoknak a kamatokról

A marosvásárhelyi Elektromaros Szakközépiskola mintegy ötven tanulója vett részt azon az interaktív tevékenységen, amelynek célja a banki termékek ismertetése volt a kamaszok körében. A csütörtök délután szervezett beszélgetés Az esélyek fesztiválja – egy hét az életen át tartó tanulásért nevű országos rendezvénysorozat keretében valósult meg.

Hajnal Csilla (R)

2012. november 22., 17:432012. november 22., 17:43

Az iskola könyvelőség és idegenforgalmi osztályainak diákjai általános gazdasági ismereteket tanulnak, csütörtökön azonban lehetőséget kaptak arra is, hogy részletesebb betekintést nyerhessenek a kereskedelmi bankok termékeibe, működésébe. Az esélyek fesztiválja – egy hét az életen át tartó tanulásért nevű országos rendezvénysorozatba az Elektromaros Szakközépiskola egy interaktív beszélgetéssel kapcsolódott be, amelynek legfőbb célja a banki termékek ismertetése volt a kamaszok körében. „A Román Kereskedelmi Bank képviselői elfogadták a meghívásunkat, és románul, illetve magyarul is bemutatták a termékeiket, ugyanis egy román és egy magyar ajkú képviselő érkezett a rendezvényünkre” – mondta Osváth Ildikó közgazdász, tanár, aki kollégájával, Monica Frâncuval közösen – és az iskola vezetőségének támogatásával – szervezte meg a tevékenységet.

Jóllehet csak egy bank jött el, de ha a diákok megismerik ennek a termékeit, akkor ezt általánosan is értelmezhetik, mert ezek minden kereskedelmi bankra érvényesek. Nem a kölcsönökről beszélnek a diákoknak, hanem arról, hogy például egy kamasz miként tudja kamatoztatni ösztöndíját – tette hozzá a szervező. A középiskola mind a nyolc szakosztálya képviseltette magát hét-nyolc tanuló révén, akik miután végighallgatták a bankárok előadását kérdésekkel „bombázták” őket. Egy kilencedikes fiú arra volt kíváncsi például, hogy miért előnyös a bankkártya? A felelet sem maradt el: biztonságosabb, illetve könnyebben hozzáférhetünk a pénzünkhöz.

„Hasznos számukra ez a tevékenység, a gazdasági szakosztályok tanulóinak alapismereteihez hozzátartozik a bankok termékeinek, működésének elsajátítása is” – tette hozzá Osváth Ildikó.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve

Több különböző helyszínre is égő száraz növényzet miatt riasztották a tűzoltókat Maros megyében.

Több Maros megyei helyszínen is lángol a száraz növényzet – frissítve
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben

Maros megye első, római településhez köthető temetőjét tárják fel a megyei múzeum munkatársai Maroskeresztúron. Ottjártunkkor egy olyan sírnál dolgoztak a szakemberek, amelyben húsz gyermekcsontvázat találtak.

Gyermekek tömegsírjára is rátaláltak a feltárt római kori temetőben
2026. március 17., kedd

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban

Tűz ütött ki egy lakóház tetőzetében Dicsőszentmártonban, személyi sérülés nem történt.

Lakóház gyulladt ki Dicsőszentmártonban
2026. március 17., kedd

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából

Az országos költségvetés tervezete felemás képet mutat a Maros megyei nagyberuházások tekintetében. Míg a segesvári elkerülőút jelentős forrásokhoz jut, a szászrégeni és a marosvásárhelyi forgalmat tehermentesítő projektek csak jelképes összegeket kaptak.

Nem sok jót ígér a büdzsétervezet a Maros megyei útépítések szempontjából
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében

Számos tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei hivatásos és önkéntes tűzoltókat hétvégén. A beavatkozások során összesen mintegy 60 hektárnyi terület égett le – tájékoztat a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Hatvan hektár égett le a hétvégi tarlótüzekben Maros megyében
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Már Petőfi felismerte, és Marosvásárhelyen ki is mondta, hogy csak akkor győzhet a magyar, ha egy akaraton van, ha egy irányba húz – hangzott el vasárnap a Postaréten, ahol rég nem látott számban ünnepelt, emlékezett a marosvásárhelyi magyarság.

A szabadság munkával terhes kötelesség
A szabadság munkával terhes kötelesség
2026. március 15., vasárnap

A szabadság munkával terhes kötelesség

Hirdetés
2026. március 14., szombat

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?

Marosvásárhelyen 330 szerencsejáték-terem működik, és nyolcszáznál több „félkarú rablót” használhatnak a városlakók. Kovács Mihály Levente alpolgármester kezdeményezésére ezeket a helyeket a város szélére száműzik.

Hány játékterem működik Marosvásárhelyen?
2026. március 13., péntek

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket

Öt nagyölyvesi ingatlanban végeztek házkutatást pénteken a mezőrücsi rendőrök a marosvásárhelyi ügyészség felügyeletével. Egy minősített lopás ügyében kutattak bizonyítékok után.

Hétvégi házból loptak el háztartási gépeket
2026. március 13., péntek

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen

A kormány megszorító intézkedései nyomán a marosvásárhelyi városházáról hét embert bocsátanak el. Pénteken kiderült, hogy melyik igazgatóságon lesz létszámcsökkentés – erről Soós Zoltán polgármester és Sergiu Papuc személyzetis beszélt.

Kiderült, honnan bocsátanak el alkalmazottakat Marosvásárhelyen
Hirdetés