Kaló Imre: a jó bor nem alkohol, hanem táplálék

– Ön gyakori vendég Erdélyben. Miközben számtalan helyen mutatta be méltán híres borait, hogy tapasztalta: mi maradt meg az erdélyi bor hírnevéből?

– A Trianon előtti Magyarország mintegy egymillió hektárnyi szőlészetének zöme kiveszett. Akkoriban, Erdélyben 130 ezer hektár szőlő volt, ma is pontosan látom ennek maradványait. Minden olyan vidéken, ahol ennek nyomai maradtak, sok emberi kapcsolatot sikerült kialakítanom: a Kis- és a Nagy-Küküllő mentén, a Mezőségen, a Szilágyságban vagy a Partium különböző részein. Diószegen próbáljuk újratelepíteni az egykori Zichy-birtok ötezer hektáros szőlészetének alapfajtáját, a Bakatort. A csapvesszőket Avasújvárosról hoztuk, és Zalában oltattuk be Lócsi Józsefnél, majd így került vissza a Partiumba. A történet a teljes Kárpát-medencére érvényes. Jómagam olyan faluból jövök, ahol a szomolyai rövid szárú cseresznye évszázadok óta fontos élelmiszer és árucikk. Fiatalon még láttam a messze földön híres 400 hektáros cseresznyést. Előadásaimban azt hirdetem, hogy az embernek vissza kell térnie abba az élethelyzetbe, ahol a hagyományos tapasztalatra támaszkodó tudással gyümölcstermesztésből, pásztorkultúrából, állattenyésztésből, gabonatermesztésből vagy erdőgazdálkodásból, a természet adta életlehetőségként tud megélni saját szülőföldjén.

– Miközben egyre kevesebben vállalják a gazdálkodást, aki ebből akar megélni, az is panaszkodik: a törekvés nehezen, vagy egyáltalán nem sikerül. Ön rendelkezik bevált recepttel?

– A gazdálkodás mai mélyrepülése nem véletlen. A magyar gasztronómiai kultúra egyik első számú képviselője, Fornádi Elemér 1948-ban kiadott tankönyvében még az szerepel, hogy a trianoni határokon belüli Magyarországon 260 ezer hektár szőlő van. Ekkor még az ország lakosságának 10 százaléka élt a szőlő- és a borágazatból. Amikor 2014-ben beléptünk az Európai Unióba, már csak 100 ezer hektár szőlőnk maradt, 2015-re pedig ez az arány 40 ezer hektárra csökkent. Olyan körülmények között, amikor átlagosan 5 kiló kiváló minőségű magyar szőlő áráért – 30 forint volt egy kiló szőlő – lehetett venni egy gombóc fagylaltot, egyértelmű, hogy ilyen módszerrel akarták kiirtani ezt a hagyományt. Akik a szőlő- és borágazatból próbálták biztosítani vagy pótolni megélhetésüket, rendre kudarcot vallottak. Előre eltervezett folyamatként Nyugat-Európa így szippantotta el a magyar munkaerőt. Természetesen, a gazdálkodásból meg lehetne élni, ha az ország tele volna kis pékségekkel, malmokkal, friss húst mérő hentesboltokkal. Régen a tej a legelőről került üvegekben a fogyasztóhoz, és nem tejnek csúfolt fehér löttyöt kínáltak az embereknek, mint manapság. Ezen a rendszeren kell sürgősen változtatni.

A teljes interjú az Erdélyi Napló május 21-én megjelenő 20. lapszámában olvasható.