
Fotó: Kristó Róbert
Egy jurta található hétfő óta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola udvarán, mely nemcsak dísznek került oda, a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület iskolásoknak tart ott foglalkozásokat a hét folyamán.
2013. november 19., 17:472013. november 19., 17:47
2013. november 19., 18:182013. november 19., 18:18
Három éven keresztül különböző kézműves táborok alkalmával sok kis kéz szorgoskodott a Kalibáskő Erdei Iskolánál, hogy elkészüljön a jelenleg a művészeti iskola udvarán felépített jurta. „Az erdei iskola arra való, hogy kiegészítse a tanítók munkáját, hogy érdekessé tegye, színessé, kézzelfoghatóvá. Ez a mi munkánk, ezt végezzük Kalibáskőn, Pálfalván a Sáskertben, de már jó ideje, hogy többször kiszállunk az iskolákhoz is. Voltunk húsvétkor tojást festeni az osztályokban, osztályfőnöki órákon csapatépítő, közösségépítő, közösség-összerázó tevékenységeket, történelmi foglalkozásokat tartottunk. Van egy Honfoglaló csapatépítő játékunk is, amelyben benne van a jurta felépítése, egy óriáskirakós térkép és egyéb szórakoztató próbatételek. Ezzel a programmal iskolanapokra és egyéb rendezvényekre járunk” – mondta el Kovács Ildikó, a Kalibáskő Gyermekvilág Egyesület vezetője.
A mostani projektjükkel elsősorban a negyedik osztályosokat szólítják meg. A Nagy István Művészeti Iskola igazgatóságával együttműködve, az iskola udvarára felhúzott jurtához programszerűen a város iskoláiból érkeznek negyedikesek foglalkozásra. „Negyedik osztályban kezdik a történelmet tanulni a gyerekek, és arra gondoltunk, hogy kapjanak kedvet a történelemtanuláshoz, és egy kicsit az identitástudatot is erősítsük. Bemutatjuk magát a jurtát, elmeséljük a vándor életmódot, a jurta belakása és a viselet kerül bemutatásra. Lehet kérni még egy foglalkozást, ezt igénylik is sokan, tartunk az osztályban is egy foglalkozást, ez a rovásírásról és a totemizmusról szól” – magyarázta Kovács Ildikó.
A projektfelelős kérdésünkre még elmondta, ha valamelyik osztály kedvet kap részt venni a foglalkozásokon, megteheti, péntekig a délutáni órákban még tudnak csoportokat fogadni. Ehhez előzetesen a 0744-778519-es számon lehet érdeklődni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!