
Fotó: Gecse Noémi
Rácsodálkoztak a pézsmatulokra, hüledeztek a kardfogú tigris előtt, kíváncsian szemlélték az állatcsontvázakat, vagy éppen interaktív képernyőn tanulmányoztak egy-egy adott korszakot: több gyerek is nagyon várta már, hogy megnyíljon a Jégkorszak című kiállítás a Csíki Székely Múzeumban.
2017. január 25., 22:212017. január 25., 22:21
2017. január 25., 22:472017. január 25., 22:47
Egy letűnt korszak életérzését, hangulatát, természeti világát hozta el Csíkszeredába a Magyar Természettudományi Múzeum – fogalmazott a Jégkorszak című kiállítás megnyitóján szerdán Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. Mint mondta, a budapesti múzeummal közel egy évtizedes szakmai kapcsolata van a csíki múzeumnak, a jelenlegi kiállítás már a negyedik az együttműködések sorában. „Egymást érték az elmúlt évben a képzőművészeti kiállítások, úgy gondoltuk, hogy lazítunk ezen, mivel nagy igény mutatkozik a nem művészeti témájú kiállítások iránt is. Ilyen a mostani tárlat is (…) Reményeink szerint egy nagyon látványos és főként a gyerekek, fiatalok számára nagy izgalmakat kínáló kiállítás ez.”
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere a megnyitón elmondta, a Jégkorszak a legjobb helyen van a legjobb időben. „Nem csak azért van nagyon jó helyen ez a kiállítás, mert hideg van nálunk, hanem azért is, mert nem olyan messze innen, a szentkirályi Borsáros fürdőn megtalálhatjuk azokat a jégkorszakból hátramaradt növényeket, amelyek tárgyát is képezik ennek a természetvédelmi területnek. Itt található meg a törpe nyír, valamint a kis mocsári kőtörő. Most a mamutcsontok találkoznak a jégkorszaki növényzettel, ilyen szempontból is jó hely a kiállításnak Csíkszereda.”
Jégkorszak van. Nem azért, mert Csíkszeredában épp hideg van, és nem azért, mert tél van. Nyáron is jégkorszak lesz – mutatott rá Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese kiállításmegnyitó beszédében. „A Földünk történetében ugyanis most egy jégkorszak van. Akkor beszélünk jégkorszakról, amikor a Földünk felszínének jelentős részét, körülbelül tíz százalékát, összefüggő jégtakaró borítja. Egy jégkorszak kialakulása csillagászati, geológiai okokra vezethető vissza: hogy a Föld éppen milyen pályán kerül a Nap körül, hogy hogyan mozognak a kontinensek, hogyan emelkednek ki a hegységek, hogyan változnak a tengeráramlások. Ezek mind azok a tényezők, amire az emberiségnek nincs hatása.”
A főigazgató-helyettes, aki a budapesti nagy Jégkorszak-kiállításn egyik szakmai rendezője volt 2008-ban, arra kérte a látogatókat, hogy ne csak a nagy tárgyakat lássák meg a kiállításon, hanem merüljenek el az apró részletekben is. Hogy figyeljék meg, az emberi faj történelme hogyan kapcsolódik a klímaváltozásokhoz. Nagyon nehéz most elhinni, hogy a Földünk egy globális felmelegedésben létezik. A Föld átlaghőmérséklete az elmúlt években folyamatosan nőtt. Megbolydult egy kicsit az élővilág. Ez nem csak természetes okokra vezethető vissza, ez már nekünk, embereknek is a felelősségünk. A Jégkorszak kiállítás erről szól: mi vagyunk a felelősek azért, hogy hogyan kerülünk ki belőle. Nem a Földet fenyegeti veszély, a Föld az emberiségnél már lényegesen nagyobb katasztrófákat is túlélt, de mi, az emberi faj vagyunk saját magunk ellensége, mi veszélyeztetjük a Földet, saját magunkat.”
Medzihradszky Zsófia rámutatott, ez a kiállítás szórakoztat, ugyanakkor játszva tanít, és az itt összecsipegetett információkat a diákok jól fel tudják használni a biológia és földrajz órákon.
A kiállítás április elsejéig látogatható.
A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
szóljon hozzá!