Jég, zene, karnevál

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Közel hatszáz résztvevője volt a csíkkarcfalvi Felcsíki Műjégpályán szombaton, január 29-én megszervezett Jégkarneválnak.

Péter Beáta

2011. január 30., 20:222011. január 30., 20:22

2011. január 31., 11:392011. január 31., 11:39

Tekintse meg galériánkat!

Bohóc, indián, cowboy, különböző állatjelmezekbe, valamint ötletesebbnél ötletesebb, otthon készített jelmezekbe öltözött korcsolyázók lepték el egy napra a Csíkkarcfalván működő Felcsíki Műlyégpályát.

Délelőtt a gyerekek karneváloztak, akikre időnként cukorkaesőt szórt két óriásnyúl. Délután a felnőtt résztvevőknek jelmezverseny volt meghirdetve, ahol az első három helyezett és a különdíjasok is értékes díjakat vihettek haza. Az öttagú zsűri egy, a gólyafészekben „üldögélő” gólyának ítélte oda az első díjat, második a Madicsa Hokey Bárnak beöltözött, míg a harmadik egy, Napóleont idéző jelmezben korcsolyázó versenyző lett.

„Nyugodtan elmondhatom, hogy egy sikeresen lezajló eseményt tudhatunk magunk mögött. Körülbelül öt éve „épülget” ez a jégpálya és holott még nincs teljesen kész, mindenképp látható, hogy egy olyan jégcsarnok áll Felcsíkon a korcsolyázni szeretők rendelkezésére, amelyet még egy nagyobb város is megirigyelhet” – mondta el Karda Tamás, a rendezvény főszervezője. „A rendezvény célja az volt, hogy minden résztvevő a lehető legjobban érezze magát, valamint, hogy lássák pozitív hozzáállásunk, a pálya kihasználásának sokoldalú lehetőségét, hogy lássanak jövőt ebben a rendezvényben és ebben a pályában, mert ha 15–20 év múlva itt lesz a legjobb hokicsapat vagy a leggyorsabb korcsolyázó a környéken, akkor majd végképp büszkék lehetünk minden pozitív megmozdulásra, amit ennek érdekében tettünk.”

A büfés néniknek is volt dolguk bőven, fogyott a zsíros kenyér, a meleg tea és a forralt bor. „Több mint tíz éve nem korcsolyáztam, de ez a hangulat magával ragadott, gyorsan kölcsönöztem egy korcsolyát, és újra jégre álltam. Igaz, kicsit bizonytalanul, de haladok előre, nagyon jó érzés” – mesélte lelkesen egy résztvevő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is

Napokon át a jövő művészeié lesz a csíkszeredai színpad. A Művészeti Egyetemek Fesztiválja (UNSCENE) ötödik kiadásának sajtótájékoztatóján nemcsak a programokról beszéltek, hanem mélyebb gondolatokra is „vetemedtek”.

Két elnökválasztási forduló között van idő egy jó kis UNSCENE-re is
2025. május 08., csütörtök

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás

A városvezetés nem tervez lépéseket a provokatív, nacionalista plakátok ügyében Csíkszeredában. Az alpolgármester szerint nem tudni, ki áll az üzenetek mögött, de ez a kampányidőszak realitása, és talán ennél rosszabbra is számítani lehet a jövőben.

Bors Béla a provokatív plakátokról: ez a realitás
2025. május 08., csütörtök

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken  

Tavaly kezdődött, idén befejeződik a községi utak jelentős részének korszerűsítése Csíkszentléleken. Az aszfaltozáson túl is van tennivaló, a gázhálózatot ugyanis ki kell terjeszteni a község két településére, ez viszont jelentős önrészt követel.

Aszfaltozzák az utakat, gázhálózatot bővítenének Csíkszentléleken   
2025. május 08., csütörtök

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában

Egy ölelés, egy mosoly címmel indít fejlesztő projektet május 22-én a Hargita megyei Vöröskereszt Csíkszeredában, elsősorban Down-szindrómás gyermekeknek és fiataloknak, valamint szüleiknek. Még tíz érintett számára van hely a programban.

Down-szindrómásoknak szerveznek fejlesztő foglalkozásokat Csíkszeredában
2025. május 07., szerda

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz

Idén befejeződik Csíkmadarason a községi utcák felújítása, valamint a Zetelaka felé vezető erdei út korszerűsítése is. Utóbbi munkálathoz jelentős önrésszel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, amelyet hitelfelvétel nélkül nem tudnak biztosítani.

Útfelújítások folytatódnak Csíkmadarason, hitelre is szükség lesz
2025. május 06., kedd

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.

Tavalyihoz hasonló költségvetéssel, azaz idén is 12 millió lej körüli összeggel számol a csíkszeredai Goscom Rt. A távhőszolgáltató alig 1741 lakrésznek szolgáltat távhőt a városban.

Tizenkétmillió lejből gazdálkodik idén a csíkszeredai távhőszolgáltató Goscom Rt.
2025. május 06., kedd

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe

Május utolsó hétfőjén kezdődik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe, a szükséges iratcsomót május 26–30. között nyújthatják be a szülők.

Május végén zajlik a beiratkozás a csíkszeredai bölcsődébe
2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók