Gyógyító imára épülő lelkigyakorlatot tartanak december 1–4. között Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban.
2011. december 01., 16:052011. december 01., 16:05
2011. december 01., 23:302011. december 01., 23:30
A résztvevők énekszóval dicsérték az Urat
Az Áradat Egyesület által szervezett négynapos lelkigyakorlat vezetője Josip Loncar, a horvátországi Kristofori Karizmatikus Közösség vezető-alapítója, a vatikáni központú Nemzetközi Katolikus Karizmatikus Megújulás Szolgálóbizottságának munkatársa.
„Mindazt, ami bennünk van, aggodalmak, félelmek, öröm vagy bánat, tegyük le Isten elé, kérjük azt, hogy tegyen minket szabaddá” – hangzott el a csütörtök reggeli felajánló imában. „Az Úr van itt” – énekelte kezdőénekként a négynapos lelkigyakorlat több mint száz résztvevője.
„Imádunk Téged, imádunk Téged, ó Urunk!\" – énekelték
Josip Loncar bevezetőjében elmondta: „Azon elmélkedtem, hogy mi legyen a szeminárium témája, eldöntöttem, hogy az ételről, az étkezésről fogok beszélni.”
Előadásában arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért fontos számunkra az evangelizáció. „Azért fontos, mert Isten megtapasztalásáról szól. Nekünk lehet nagyon nagy tudásunk Istenről, de ugyanakkor semmilyen tapasztalatunk nincs róla. Az evangelizáció során az élő Istenről kapsz tapasztalatot. Ez sokaknak nagyon nehéz elismerni, hogy az élő Istenről nincs megtapasztalásunk. Ennek ellenére vannak hivők, akik rendszeresen imádkoznak, templomba járnak, mégis a lelkükben tele vannak elégedetlenségekkel. Nem láthatják meg a Szentlélek gyümölcseit, a szeretetet a békét, és ennek az az oka, hogy nem tapasztalták meg az élő Isten jelenlétét. Boldog lennék, ha ezekben a napokban közületek valaki evangelizálódna, hogy tovább tudjon másokat is evangelizálni. Az evangelizáció a tapasztalat átadása” – fogalmazott az előadó.
Josip Loncar tartja a vasárnapig tartó lelkigyakorlatot
„Az ételt nagyon sokszor említi a Szentírás. A legfontosabb étel a mi hitéletünkben, ami a szentmisében történik meg. Az egyház azt mondja: minden szentmisén két asztal van jelen – az Ige oltára és az eukarisztia oltára. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából való” – idézte a Biblia szavait. Isten igéjét a kenyérrel hasonlította össze. Mi Isten igéjével táplálkozunk. Isten igéje a mi ételünk. Krisztus saját magát adja nekünk ételül. Mi vagyunk a legjobb példái az egyházi szentségek és az evangelizáció közötti különbségeknek. Mindannyian tudjuk hogy a szentmise a gyökere és kiteljesedése minden katolikus ember hitének” – hangsúlyozta Josip Loncar.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!