Ismét vigadnak Csobotfalván

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Harmadik alkalommal szervezi meg a Csobotfalvi vigadalmat a csobotfalvi hagyományőrző együttes július 12-én és 13-án.

Péter Beáta

2012. július 11., 17:472012. július 11., 17:47

2012. július 11., 19:182012. július 11., 19:18


A meghívott csoportok csütörtökön érkeznek a faluba, délután hat órától a helyi kultúrotthonban a házigazdák egy kiállítással kedveskednek nekik, Nagy I. Gábor és Miklós István fotó-, illetve festészeti tárlatát tekinthetik meg. A kiállítás a helyi szokásokat, hagyományokat mutatja be képekben. Este nyolc órától táncházba invitálják a vigadni vágyókat.

Idén több mint száz meghívott lesz jelen a csobotfalviak rendezvényén, közöttük visszatérő és először „vigadó” vendégek is: a sátoraljaújhelyi Sátorhegy együttes első alkalommal vesz részt a rendezvényen. Ott lesz a vigadalomban a Cuháré – Liliom Néptáncegyüttes Újszászból, a Rojtos együttes Pátyból, a Hétszinvirág Táncegyüttes Jászapátiból, Szolnokról a Cuháré Táncegyüttes és a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Turáról a Zagyva Banda, Jászjákóhalmáról a Jákóhalmi Íjász Egyesület és Jászberényből a Jászberényi Hagyományőrző Együttes.

Pénteken délelőtt 11 órától a csobotfalvi kultúrház udvarán kézműves foglalkozás kezdődik, az érdeklődők kipróbálhatják többek között az ostorfonást, gyöngyfűzést, nemezelést. „ Vásári játékokat készítettünk elő a gyerekeknek, de bemutatjuk az idősebb emberektől tanult másfajta játékokat is. Délután négy órától elindulunk a kultúrház felé. Nálunk a felvonulás úgy szokott történni, hogy elindulunk a falu felső feléből zenekarral és mindenhol kijönnek a házakból, csatlakoznak hozzánk. A kultúrházig fel szokott duzzadni a teljes létszám” – osztotta meg velünk Antal Imre, a csobotfalvi hagyományőrző csoport vezetője.

Délután öt órától a csobotfalvi kultúrotthonban elkezdődik a csoportok bemutatkozása, mindenik csoport egy rövid műsorral lép majd fel. Ezután reggelig tartó mulatság kezdődik, azaz vigadalom koronázza meg az ünnepséget. Mivel a faluban szombaton épp lakodalom lesz, a csobotfalvi legények zöldfenyő-állítása is úgymond bekerül a programba, hisz részt vesznek a vendégek is az eseményen. „Ez a rendezvényünk is megmozgatja egy kicsit a falut, és felhívja arra a figyelmet, hogy értékes a kultúránk” – véli Antal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
Hirdetés