Ifjú fényírók tábora

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kilencedik éve, hogy a Tanulók Háza Alkotóműhelyének diákjai nyaranta egy Csík környéki településen táboroznak egy hetet. Idén Csíkszentsimonban és Csatószegen kapják lencsevégre az általuk érdekesnek vélt témákat.

Péter Beáta

2014. augusztus 13., 18:202014. augusztus 13., 18:20

2014. augusztus 13., 19:032014. augusztus 13., 19:03

A csíkszentsimoni polgármesteri hivatal emeletén ütötték fel főhadiszállásukat az ifjú fotósok, innen indulnak minden hajnalban és délután a két településre fotógépeikkel. „Reggel fényképezünk tíz óráig, a kora reggeli és a késő délutáni órákat használjuk ki. Ilyenkor vannak jó fények. Van már annyi gyakorlatuk a gyerekeknek, hogy ha nagyon erős a napsütés, inkább árnyékban keresik meg a modellt, a témát. Ezt meg kell tapasztalni, hogy milyen napszakban hol érdemes” – mutatott rá Kristó Róbert tábor- és műhelyvezető, aki a Csíki Hírlap fotósa is egyben.

Kedves fogadtatás

A falubeliek szívesen fogadják őket, több házba is beinvitálták őket, így személyes ismeretségeket kötve mélyebben belepillanthatnak a települések életébe. „Kedves emberek vannak itt, akik beengednek magukhoz. Először „lefagynak” a fényképezőgép láttán, de aztán felengednek, és jól lehet őket fotózni, szívesen engedik” – számolt be Oltean István, az egyik résztvevő, aki leginkább életképeket szeret fotózni.

„Találkoztam egy nénivel az üzletben, s kérdezte, mit csinálok a nagy fotófelszereléssel. Mondtam, megyek Afganisztánba. Ő meg mondta, ne menjen oda, inkább menjünk hozzá, mert mutat szép csipkéket. El is mentünk, elővette a több száz csipkéjét, amit ő készít, és minden gyereknek volt lehetősége lefényképezni őt bent a házban, kint az udvaron. Derítővásznakat is hoztunk, így megfelelően lehet dolgozni, és ritka jó képeket sikerült készíteni” – mesélte lelkesen a táborvezető. De más házakba is behívták, jártak egy kosárfonó cigánynál és kirándulni is.

Sokféle műfajjal ismerkednek

Kristó Róbert elmondta, a gyerekek kipróbálták a természetfotózást, a makrózást, a portréfotózást. „Fotóztunk motívumokat, díszítéseket a házakon, kapukon. Sikerült makrógyűrűt szerezni, így mindenki ki tudta próbálni a makrózást, mert a mostani tükörreflexes gépekkel nehéz makrózni. Tájképeket is próbáltunk készíteni, bár az idő nem volt kedvező az ilyenfajta fotózáshoz, mert nagyon sok napsütés volt, a por felszállt. Kellene egy jó eső ahhoz, hogy tájképet tudjunk készíteni” – magyarázta. A tábor programjában szerepelt még a képfeldolgozás is, de mivel a helyszínen nagyon sok jó téma van, inkább most fényképeznek.

„Nagyon jól telik a tábor, jók a fények, szép helyek vannak a faluban, szép a táj, a házak. Jó itt fotózni” – összegzett egy másik résztvevő, Pap Éva.

A táborozók remélik, hogy a községben készült fotókból a legsikerültebbek a polgármesteri hivatalban található emeletet fogják díszíteni. Korábbi táborok lenyomataként a kászoni, szentimrei és szépvízi polgármesteri hivatal falain is fellelhetők az alkotóműhelyesek munkái.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés