Hétvégén zajlik a huszadik rétyi fúvóstalálkozó

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Idén sem marad el a rétyi fúvóstalálkozó, melyre a helyi fúvós és mazsorettcsoportok mellett anyaországi vendégeket is várnak. A hétvégi események Kovászna megye több településén zajlanak majd.

Bús Ildikó

2011. július 15., 09:312011. július 15., 09:31

2011. július 15., 13:382011. július 15., 13:38

Péntek délelőtt veszi kezdetét a rétyi fúvóstalálkozó, ahol most is érvényesül a mottó, miszerint: „A zene mindenkié!”. A huszadik alkalommal szervezett találkozónak több különlegessége is lesz idén – mondta a Székelyhon.ro-nak Kelemen Antal karnagy. Elmondása szerint a fellépők Liszt-darabokat játszanak majd, hiszen Liszt Ferenc emlékév van, ez pedig nem lesz könnyű feladat, így sokat készültek rá a fiatalok. Rétyen jelenleg két zenekar is működik, az ifjúsági fúvószenekarnak 65 tagja van, a gyerekcsapatnak pedig 30.

Az évtizedek óta fiatalok tanításával és zeneszeretetre nevelésével foglalkozó Kelemen Antal kifejtette, egy vidéki fiatal életében nagyon fontos a zene. „Rengeteget jelent egy fiatalnak az, hogy fúvószenekarban játszik, hiszen 18-an jelenleg is karnagyképzőre járnak, ami azt jelenti, hogy a közösség érdekében munkálkodnak majd és összefogják a mai fiatalok a jövőbeli fiatalokat. Fontos, hogy gyerekeink a szabadidejüket hasznosan, zenével töltik el, így hasznos motivációval rendelkeznek” – magyarázta Kelemen Antal.

A hétvégi találkozóra négy anyaországi zenekart is várnak, ők szombaton felvonulnak Sepsiszentgyörgy központjában, majd hangversenyt adnak a Szabadságszobornál. A szervezők Hargita megyéből is várnak fellépőket, Maros megyét pedig a Pro Musica Sacra képviseli. A huszadik rétyi fúvóstalálkozó nagyon különleges lesz az idén, hiszen jubilál a rendezvény, és Liszt Év is van, így nehezebb darabokat játszanak majd a fúvósok, mint azt megszokták.

A rétyi fúvószenekar 1935-ben jött létre Kováts András református lelkész kezdeményezésére, aki haláláig, 1938-ig vezette a zenekart. 1979-ben Kelemen Antal, aki jelenleg is a zenekar karnagya, gyerekeket toborzott és elindította a fúvósoktatást a faluban, hogy ezután újra megalakulhasson a fúvószenekar, amely ma már az egykori alapító, Kováts András nevét viseli.

PROGRAM
Szombat, 2011. Július 16.

11,00 – a vendégzenekarok fellépése: Kézdivásárhelyen és Kovásznán
16,00 – 18,30 – az anyaországi zenekarok felvonulása Sepsiszentgyörgy központjában, hangverseny a Szabadságszobornál
19,00 – koszorúzás a rétyi temetőben az elhunyt fúvósok kopjafájánál
21,00 – táncmulatság a rétyi sport és kulturális központban

Vasárnap, 2011. Július 17.
A zenekarok fogadása a rétyi kultúrotthon előtt:
09,30 – 09,45 – sorakozás a felvonuláshoz
09,45 – 10,00 – felvonulás a község sport és kulturális Kkzpontjához
10,10 – a kötelező két magyar történelmi induló eljátszása
10,10 – 10,20 – Dálnoki Lajos polgármester úr megnyitja a rendezvényt
10,20 – 10,25 – Guttman Mihály, a R. M. D. tiszteletbeli elnöke köszönti a megjelent zenekarokat
10,25 – 10,35 – Kelemen Antal, az R. M. D. fúvóstagozatának vezetője, a rendezvény főszervezője méltatja a találkozó jelentőségét és annak helyét az erdélyi magyar közművelődésben
10,35 – a résztvevő zenekarok ünnepi hangversenye a műsorfüzet szerint

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy

Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.

Háromnapos kürtőskalács-ünnepre készül Sepsiszentgyörgy
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön

Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.

Üvegbe zárt idő: egy eltűnt világ elevenedik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. szeptember 20., vasárnap

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön

Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.

Ingyenes szemészeti szűrésen vehetnek részt a gyermekek Sepsiszentgyörgyön
2026. szeptember 18., péntek

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni

Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.

Vetró András szobrászművész nem tud tétlenül ülni
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi

Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.

Lakásokba tört be, autóból lopott egy börtönből nemrég szabadult férfi
2026. szeptember 18., péntek

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.

Ütötte, verte, rúgta, az áldozat elájult, és csak napok után derült fény a bántalmazásra
2026. szeptember 18., péntek

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban

Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.

Veterán traktorok és régi gépek dübörögnek szombaton Csernátonban
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben

A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.

A zászlócsókoltatás ellen tiltakozott az RMDSZ politikusa a parlamentben
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

Őszi vigadalom néven tartanak kikapcsolódást, szórakozást szolgáló, kulturális élményt ígérő estet pénteken Kézdivásárhelyen. Délután 6 órától fúvós- és népzene várja az érdeklődőket a Borudvarban, ahol a fatányérosok mellé borokat is lehet kóstolni.

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen
2026. szeptember 17., csütörtök

Népzene, táncház, flekken Kézdivásárhelyen

2026. szeptember 17., csütörtök

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell

Eltérő körülmények között kezdődött a tanév két nagyszabású kézdivásárhelyi oktatási beruházás helyszínén. Míg a Manócska Napközi Otthon óvodásait már a kívül-belül megújult épület fogadta, az Apor Péter diákjainak várniuk kell a visszaköltözésre.

A Manócska már megújult, az Apor Péter diákjainak még várniuk kell
Hirdetés