Harmincéves a csíkszeredai Role zenekar

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Egész éves rendezvénysorozattal ünnepli 30 éves fennállását a csíkszeredai Role zenekar. Szerdán délután plakátkiállítással várták az érdeklődőket a Szakszervezetek Művelődési Házában, délelőtt pedig sajtótájékoztató keretében vázolták fel terveiket, és meséltek újraalakulásukról.

Péter Beáta

2017. február 02., 11:582017. február 02., 11:58

Egy évvel ezelőtt jelentették be a Role tagjai, hogy megszüntetik a zenekart. Néhány hónap múlva azonban újra összeálltak, mert mint mondták, a zene az életük szerves része. Most pedig tele vannak tervekkel, ez az év pedig úgy vélik, Role-uk szól.

„Tavaly gyakorlatilag megszűnt a zenekar, mert nem volt elég bizalmunk a jövőben. Heten voltunk akkor, három tag kilépett a zenekarból. Elég nagy erőpróba volt, nem hittünk az erőnkben, és úgy gondoltuk, hogy a legtisztességesebb, ha leállunk és abbahagyjuk. Néhány hónap múlva aztán rájöttünk, hogy a zene annyira szerves része az életünknek, és annyira hozzánk tartozik, hogy csak kóvályogtunk nélküle. Úgy gondoltuk, hogy majd rendezvényszervezéssel foglalkozunk, de nem találtuk önmagunkat” – magyarázta a zenekar vezetője, Nagy Tivadar.

A zenekar tagjai

Nagy Edina (dobok, perkúciós hangszerek), Nagy Ferenc (basszusgitár, vokál), Nagy Tivadar (gitár, hegedű, vokál), Sántha Zsuzsánna (ének, billentyűs hangszerek, furulyák).

Mint mesélték, részben a sajtó a „hibás” azért, hogy újraalakultak, mert a bejelentés után, hogy megszűnik a zenekar, olyan kommentözön volt a Székelyhonon és a Facebookon is, és annyian bíztatták őket a folytatásra, hogy végül megtartották a hagyományos pünkösdi jótékonysági koncertjüket. Ekkor már körvonalazódott, hogy ha négyen is, de folytatják. Úgy gondolják, a zenekar történetének egyik legnehezebb időszakán vannak túl, de minden erejüket összeszedve újrakezdték.

„Talán a legnagyobb erőpróba az Edináé volt, hiszen ő azelőtt soha nem ült a doboknál, de rengeteget gyakorolt, és néhány hét alatt olyan szintre emelte ezt a tudását, hogy meg tudtunk tartani egy koncertet a barátaink segítségével. Abban is mások és jellegzetesen csíkiak és Role-osok vagyunk, hogy nem volt látványos búcsúkoncertünk, és nem volt látványos visszatérő koncertünk. Magunkra egész estés koncertet nem tudtunk még tartani, de elkísértük Böjte Csaba atyát az útjain, és ott kisebb koncerteket adtunk. Mindenhol úgy fogadtak, hogy mégiscsak létezik a Role? Egy kicsit reklámnak is jó volt ez a turné. Most már többnyire Magyarországon is mindenki tudja, hogy ismét vagyunk, sok meghívást is kapunk.”

A Role zenekar 1986-ban alakult, 1987-ben tartották az első koncertjüket – innen számolják a zenekar létét. Az elmúlt évek alatt közel hetven tagja volt a zenekarnak, a különféle produkcióikba sikerült bevonniuk több székelyföldi és magyarországi néptáncegyüttest, középiskolás diákokat és egyetemistákat, számos hivatásos és amatőr zenészt, színészt, táncost, énekest, kórust. Összesen 15 tematikus műsoruk készült, a Kodályi elvekre épülő gyerekkoncertektől, az Ady- és József Attila-versek dalba öntéséig, és öt rockoperát is színre vittek. A Pro Urbe-díjas zenekar számtalan fesztiválon részesült elismerésben, elnyerték többek között a Magyar Televízió Örömzene vetélkedőjének nagydíját, a Transilvanian Music Awards Év koncertje-díját 2013-ban, a Magyar Kultúra Alapítvány Ex Libris-díját. Mindezek mellett a közönségtől kapott visszajelzések jelentették számukra a legfőbb elismerést.

30 év 30 dala

A zenekar tagjai elmondták, az öt évvel ezelőtti 25 éves évfordulójukon tartott megakoncertjüket nem szeretnék felülmúlni, ezúttal egy egész rendezvénysorozattal ünnepelnek. A zenekarvezető rámutatott, ezúttal a városi és megyei önkormányzat is segíti a munkájukat. Nemcsak Csíkszeredában, hanem Európa-szerte tartanak majd koncerteket, mindeniket a harminc év jegyében. „Az az elképzelés, hogy Csíkban csíki vendégfellépőkkel hozzuk össze ezt az előadást, Budapesten budapesti barátainkkal, mindenhol a helyiekkel. Kicsit a műsor is és a vendégfellépők is változnak, minden alkalommal helyszínre szabottan” – mondták el.


Egy másik tervezett projektjük a Papp Kincses Emese írta és rendezte Szent László-rockoratórium újbóli bemutatása. De a tervek között szerepel Kodály-emlékkoncert, március 15-én a 48 című műsor bemutatása, Kájoni emlékműsor, a Dózsa-rockdráma bemutatása, valamint Ady Endre- és József Attila-emlékműsorral is készülnek.

„Kerek évfordulók vannak – Kodálynak, József Attilának, Kájoni Jánosnak, Adynak – és ez mind azt jelenti, hogy ez a munkánk, ez az életünk, ehhez kötődtek az albumaink, ezekkel a dalokkal turnézunk, ezért is érezzük azt, hogy ez az év, a harmincéves évforduló kicsit a miénk, a Role-é” – összegzett Nagy Tivadar.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés