Hályogkovács módon énekel a „rádiós színész”

A színházból és az éterből ismerjük Bokor Barnát, ő azonban mostanában a könnyűzene felé is kacsingat, aminek eredményét a Rádió GaGa hallgatói már ismerik is. A múlt héten pár dal erejéig a Jazz&Blues Klub közönsége is belekóstolhatott abba, hogy hogyan énekel a „rádiós színész”, mégpedig Kovács Dalma énekesnővel.

 

Szász Cs. Emese

2011. december 06., 11:082011. december 06., 11:08

2011. december 06., 11:152011. december 06., 11:15

Az Ami számít című dal Kovács Dalma és Bokor Barna első közös felvétele. A Rádió GaGa reggeli műsorából és a Marosvásárhelyi Nemzeti színpadáról is jól ismert Bokor Barnát nem kell bemutatni a marosvásárhelyieknek, de a brassói Kovács Dalma neve is ismerősen csenghet egyeseknek. Ő volt az az énekesnő, aki 2009-ben és 2010-ben is feltűnt az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén. Dalma Bukarestben építgeti zenei karrierjét, egy marosvásárhelyi stúdióban mégis összefutott Barnával, így született meg az Ami számít. A dal a marosvásárhelyi Bird Music lemezkiadó gondozásában jelent meg, a zenét Kovács Norbert szerezte, a szöveget pedig egy másik GaGás műsorvezető, Suba Zsuzsa írta.

Kovács Dalma első magyar nyelvű dala született meg

„Ez a dal egy első önálló próbálkozásnak mondható, igazából Dalmának is, hiszen neki ez az első magyar nyelvű dala. Duett, amihez én is kellettem, és nagy megtiszteltetés nekem, hogy pont engem választott. Megkaptuk egymást, mert mindketten ugyanabban a stúdióban voltunk éppen, és ahogy a dalszöveg is mondja: jól tudták az égiek” – mondja Bokor Barna, aki december elsején Kovács Dalmával és a The Vagabonds együttessel lépett fel a Jazz&Blues Klubban. A már sokak által ismert dal mellett elénekeltek még két-három duettet a közönség legnagyobb örömére. „Jó hangulatú koncert volt, köszönhetően elsősorban Dalmának, aki nagyon jól csinálja ezt a műfajt. Én teljesen zöldfülű vagyok, de próbáltam szinten tartani magam. Rengeteget tanultam tőle s a zenekar többi tagjától” – teszi hozzá Barna, aki Dalmával együtt az erdélyi magyar zenei élet állóvizét próbálja ébredésre bírni.

Színészi és rádiós munkája mellett Barni mindig is vonzódott az énekléshez is. Kezdő színészként Veszprémben volt alkalma zenés darabokban föllépni, és ott több alkalommal konzultált zenetanárral is, azóta is hiányolja azonban, hogy nem kapott tényleges zenei képzést. Mint mondja, hályogkovács módon énekel, mindenféle zenei képzettség nélkül, de szerencsére jók a visszajelzések.

„Kompenzálok azzal, hogy színész vagyok”

Éppen ezért Bokor már a folytatáson gondolkodik és dolgozik is rajta. „Készítettünk most egy kis karácsonyi ünnepkörnek megfelelő dalt ugyancsak Dalmával, és ha van két duettünk, akkor legyen még egy harmadik, és szinte összejön egy lemez. Nem célom amúgy most ebből nagy karriert összehozni, a lényeg az, hogy ha valamit csinálunk, minőségi produkció legyen. Az első dalunk, azt hiszem az lett: különböző részeket Amerikában játszottak fel, Kovács Dalma hangja természetesen tökéletes, én meg kompenzálok azzal, hogy színész vagyok, s valahogy átadom az üzenetet, ami fentről jön” – összegzi zenei pályakezdetét a rádiós színész.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 22., vasárnap

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhelyen, az alkalmazottak és vendégek kimenekültek
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton

Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.

Állandó bevetésen: öt tarlótűzhöz riasztották a Maros megyei tűzoltókat szombaton
2026. március 21., szombat

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében

Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.

Lángol az aljnövényzet a Maros megyei Székes közelében
2026. március 21., szombat

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került

Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.

Melléképület gyulladt ki Maros megyében, egy méhész telep is veszélybe került
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat
2026. március 21., szombat

Kéménytűzhöz riasztották a tűzoltókat

2026. március 21., szombat

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás

Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.

Újra napirenden a marosvásárhelyi Postarétre tervezett beruházás
2026. március 20., péntek

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert

Hatósági razziát hajtottak végre házkutatásokkal Makfalván és Segesvár környékén falopás bűncselekményének gyanúja miatt.

Makfalvi razzia: falopás gyanúja miatt hallgattak ki tizennyolc embert
Hirdetés
2026. március 20., péntek

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről

Indoklás nélkül törölte a Wizz Air légitársaság a marosvásárhelyi repülőtér kínálatából a Ciprusra induló járatot április 22. és szeptember 16. között – erősítette meg a Székelyhonnak Peti András, a repülőtér igazgatója.

El sem indult, máris törölték: nem lehet nyáron Ciprusra repülni Marosvásárhelyről
2026. március 20., péntek

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen

Elkezdődnek az aszfaltozási munkálatok március 20-tól, péntektől a marosvásárhelyi Băneasa utcában, ami forgalomkorlátozásokkal és tömegközlekedési változásokkal jár.

Aszfaltozás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Marosvásárhelyen
2026. március 19., csütörtök

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér

A Maros megyei tanács megszavazta a tulajdonában lévő légikikötő idei, közel tízmillió lejes támogatását. A döntés célja a működés biztosítása és a turizmus fellendítése, különös tekintettel a március 29-én induló bázisnyitásra és az új járatokra.

Tízmillió lejes támogatást kap a marosvásárhelyi repülőtér
Hirdetés