Hagyományos kirakodóvásárt szervez Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, melyet szeptember végén az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében tartanak meg.
2011. augusztus 31., 13:512011. augusztus 31., 13:51
2011. augusztus 31., 15:352011. augusztus 31., 15:35
Közhírré tétetik: Sepsiszentgyörgyön Szent Mihály havában, szeptember 24-én és 25-én hagyományos kirakodóvásárt tartanak, melyre várják mesterségoktató népi kézművesek, környékbeli kis- és őstermelők, valamint régi ízeket felelevenítő látványkonyhások jelentkezését. A szervezők elmondása szerint a vásár célja a hagyományos székelyföldi sokadalmi hangulat felidézése, megteremtése, ezért olyan hagyományőrző kézművesek jelentkezését várják, akik portékáik áruba bocsátása mellett vállalni tudják mesterségük interaktív bemutatását napi négy órában.
Az elképzelés szerint a vásár mellett a mesteremberek kis műhelyekben mutatják majd be a tradicionális népi mesterségek fortélyait. A kirakodóvásárra szeptember 15-éig lehet jelentkezni, a legfőbb feltétel pedig, hogy kizárólag saját készítésű, hagyományos úton előállított termékek bocsáthatók áruba, más mester portékájának vagy vásárolt termékek árusítása tilos. A szervezők a körülményeket is biztosítják a résztvevőknek: szállást, sátrat, asztalt, raktárt és más költségeket is, ugyanakkor helypénzt sem kell fizetni.
A vásárról bővebben a városháza honlapján, a www.sepsiszentgyorgyinfo.ro oldalon találhatók információk. Érdeklődni kézműveseknek a 0757-047715-ös telefonszámon, termelőknek és látványkonyhásoknak a 0267-312000-s telefonszámon, valamint az info550@sepsi.ro címen lehet.
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!