
Fotó: Csata Beáta
A tizennegyedik alkalommal megszervezett Gyermeknapi Versmondók Találkozóján, szerdán ezúttal népszerű Weöres Sándor-gyermekversek és mondókák csendültek fel óvodások, valamint elemi osztályosok előadásában. Bodri, a sokak által kedvelt Sehallselát Dömötör, A tündér, Csali-mese című verseket szavalták el a legkisebbek. Az elemi osztályosok közt jutalmazták a legügyesebb szavalatokat, míg az óvodások mindannyian dicséretet kaptak.
2012. június 07., 17:472012. június 07., 17:47
2012. június 08., 09:312012. június 08., 09:31
„A rendezvény szervezésére az indíttatást a gyermekek és a vers szeretete jelentette” – magyarázta a kezdeményezést Czirják Edit tanítónő, a versmondók találkozójának megálmodója. A szavalóversenyt 1998-ban indították el, amikor az Általános Műveltség Alapítvány megfelelő közeget biztosított a rendezvény elkezdésére, illetve fejlesztésére – fűzte hozzá.
Minden évben különböző költő verseivel indulnak a találkozóra a részt vevő gyerekek. Idén minden szavaló egy-egy szabadon választott Weöres Sándor-vers elmondásával mutatta meg ügyességét a közönségnek. „A Weöres-versek mind zenében, rímben és ritmusban gazdag versek, amelyekből rengeteg megtalálható már a tankönyvekben is” – indokolta a találkozó témaválasztását. „A versek megtanulásával, elszavalásával a vers szeretetére szeretnénk nevelni a gyermekeket” – jegyezte meg a tanítónő.
Csütörtökön a gyermeknapi rendezvények záró momentumaként találkoztak a versmondók a Művelődési Központ szervezésében. Elsőként a kis-, közép- és nagycsoportosok, valamint előkészítő osztályba járó gyermekek foglalták el helyüket a színpadon. Az öt intézményből (a remetei Fráter György Általános Iskolához tartozó óvoda, Csillagszem és Csodavilág napközik, Pitypang és Százszorszép óvodák) érkezett húsz óvodás minden izgalmát legyűrve, egy „igazi” mikrofonba szavalta el kedvenc Weöres-versikéjét, miközben az óvó nénik suttogó hangjába, illetve a szülők arcán megjelenő büszke mosolyba kapaszkodott. Szorgalmukat édességgel, oklevéllel és plüssmacival jutalmazták.
Egy órával később az elemi osztályosok is színpadra álltak, elmondták az általuk választott Weöres-verseket. Az 1–2., illetve 3–4. osztályosokat külön díjazta a háromtagú zsűri: Czirják Edit és Ferencz Klára a Vaskertes Általános Iskola tanítói, illetve Ambrus Katalin, a Fogarassy Mihály Általános Iskola tanítója. A tizennégy 1–2. osztályos résztvevő közül Tódor Médi Adél bizonyult a legügyesebbnek, szavalatával az első helyet érdemelte ki. A második helyezést Bernárd Andrea, a harmadikat pedig Leopold Tamás kapta. A tizenhat 3–4. osztályosok közül Bándi Amanda Olga (I.), Ferenc Csibi Mercédesz (II.) és Csibi Krisztina (III.) ért el kiemelkedő eredményt. Az óvodások szívesen szavalnak, viszont a kudarctűrő képességük nincs kialakulva. Ezért a legkisebb korosztály szavalása nem versenyjellegű – tudtuk meg Czirják Edittől.
Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.
Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.
Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.
A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.
Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.
Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.
Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.
szóljon hozzá!