Gyergyószentmiklós mindig különleges marad

•  Fotó: Kertész László

Fotó: Kertész László

Budapest, Balatonfüred, München, London vagy épp Kanada. Bárhol is legyen az ember, igazán csak ott érzi jól magát, ahová a gyökerei kötik, ahol született, ahol először tapasztalt, ahol felnőtt – hangzott el több ízben a Gyergyószentmiklósról elszármazott értelmiségiek szájából pénteken, a Művelődési Ház Karancsi termében.

Kertész László

2012. július 27., 18:132012. július 27., 18:13

2012. július 28., 22:512012. július 28., 22:51

 

A gyergyószentmiklósiak világtalálkozója keretében, péntek délután több olyan ember osztotta meg életpályájának főbb állomásait, külföldön nyert élettapasztalatait és szülővárosához való viszonyulását, aki több ideje idegen földön keresi a kenyerét. Vákár Ágnes, Pongrácz Róbert, dr. Pethő Attila, Madaras Csaba, dr. Kolumbán József, Orbán Botond és Gál Levente is szívesen beszélt arról, hogy szerinte mit jelent gyergyószentmiklósinak lenni, továbbá hogy az itthon megszerzett tapasztalatokat hogyan tudta külföldön kamatoztatni.

„Az szinte semmitmondó, hogy valaki Budapesten született, legyen az bármelyik kerület, de az, hogy valaki gyergyószentmiklósi, bizony nagy büszkeség. Engem még annak idején pólyában vittek ki Magyarországra, azóta ott élek, és ott nőttek fel a gyerekeim is. Mindig jólesik hazajönni, és a szülőházam sarkát megsimogatni” – mondta Vákár Ágnes, aki jelenleg Budapesten él. Mindenki egyetértett abban, hogy az ízes székely nyelvjárás, a szemkápráztató földrajzi adottságok, továbbá a népi hagyományok varázsolják Gyergyószentmiklóst egy igazán különleges várossá, egy vonzó közösséggé. „A közösség olyan, mint a család, nem tudjuk megválasztani, hogy melyiknek legyünk a tagja” – fejtette ki dr. Kolumbán József, Kolozsváron élő egyetemi professzor. Hozzátette, hogy amikor külföldön próbált szerencsét, mindig furdalta a lelkiismeret, hogy tudását nem itthon, szerettei környezetében kamatoztatja.

Pongrácz Róbert teológus a viharban is délcegen helytálló fenyőhöz hasonlította a gyergyói embert, Gál Levente Budapesten élő vállalkozó pedig elmondta, mindig megdobban a szíve, amikor átlépi a Bucsin-tetőt. „Véleményem szerint az számít igaz gyergyóinak, aki minden szituációban őszinte tud maradni, jelenlegi világunkban az irigység okozza a fő problémát” – hívta fel a figyelmet Madaras Csaba, aki családjával együtt Balatonfüreden él.

Az elhangzottak között többször előkerült Gyergyószentmiklós város jelenlegi helyzete, továbbáfejlődésének pozitív irányba való terelési lehetősége. Itt megoszlottak a vélemények, volt, aki úgy gondolta, jó, ha a fiatal generáció külföldön is tapasztal, mások úgy vélték, hogy a megszerzett tudást kizárólag itthon kellene kamatoztatni. „Fel kellene karolni az ifjú tehetségeket, és mindenféle megkülönböztetés nélkül, egyenlő esélyeket adni nekik” – mondta Orbán Botond.

A beszélgetésen jelen volt Mezei János polgármester is, aki elmondta, senki nem szégyenkezhet amiatt, hogy gyergyószentmiklósi, sőt büszkeséggel kell eltöltse, legyen bárhol a nagyvilágban. „Gyergyószék egy közösséget alkot, és igazán feltöltődni csak itthon lehet” – fejtette ki a városvezető. A beszámolókat, életutak bemutatását követően a jelenlévők között kötetlen beszélgetés alakult ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Borszékre gördül be a színjátszók ekhós szekere

Az Ekhós szekér nyomában című rendezvénysorozat immár huszonhetedik alkalommal gyűjti össze Hargita megye felnőtt műkedvelő színjátszóit – ezúttal Borszék lesz a házigazda.

Borszékre gördül be a színjátszók ekhós szekere
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Kézműves ízeket és közösségi hangulatot hoz a 14. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivál

Ismét a hagyományos ízek otthona lesz Gyergyószentmiklós. A Szent Miklós-napok részeként megrendezik a 14. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát, ahol közösségek, barátok és cégek mérhetik össze főzőtudásukat.

Kézműves ízeket és közösségi hangulatot hoz a 14. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivál
2025. november 12., szerda

Tűz ütött ki egy maroshévízi tömbházlakásban, több lakót is kimenekítettek

Tűzeset történt Maroshévízen, egy tömbház földszinti lakásában, szerdán délelőtt. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, több lakásból is ki kellett hozniuk a lakókat.

Tűz ütött ki egy maroshévízi tömbházlakásban, több lakót is kimenekítettek
2025. november 10., hétfő

Útkarbantartás és felkészülés a télre Gyergyószentmiklóson

A korábbiaknál jóval nagyobb mértékben végeztek útkarbantartást Gyergyószentmiklóson az idei évben. Néhány kisebb munkálatot még a hideg beköszönte előtt le szeretnének zárni, de a város már felkészült a télre is.

Útkarbantartás és felkészülés a télre Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Előadások, töltekezés Gyergyószentmiklóson: neves vendégek érkeznek a Feltöltőre

Több előadó gondolatait ismerhetik meg az érdeklődők pénteken és szombaton Gyergyószentmiklóson a FeltöltŐ előadás-sorozaton: Ács Zoltán, Lackfi János, Czikó László és Schäffer Erzsébet előadásai mellett Eperjes Károly színművész estje zárja a sorozatot.

Előadások, töltekezés Gyergyószentmiklóson: neves vendégek érkeznek a Feltöltőre
2025. november 06., csütörtök

A megkalapált csoda: könyvbemutató és emlékezés Rafi Lajosra

A 12 éve elhunyt költő, Rafi Lajos életét és munkásságát idézi meg verseken, interjúkon, személyes visszaemlékezéseken keresztül egy új emlékkötet. A megkalapált csoda című könyv bemutatóját november 7-én a Tarisznyás Márton Múzeumban tartják.

A megkalapált csoda: könyvbemutató és  emlékezés Rafi Lajosra
2025. november 05., szerda

Gyanús, idegen házalók jelentek meg Gyergyószentmiklóson

Ismét megjelentek olyan gyanús emberek Gyergyószentmiklóson, akik jótékonysági célokra hivatkozva vagy különféle termékeket és szolgáltatásokat kínálva kopognak be a helyiekhez, megtévesztő szándékkal – figyelmeztet a város önkormányzata.

Gyanús, idegen házalók jelentek meg Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Előadás Salamon Ernő titokzatos életéről

Ferenczi Attila iskolaigazgató, író előadására hív az Itthon közösen a holnapért Egyesület és a Szent István Plébánia. Az előadás címe: Salamon Ernő titokzatos élete, halála és utóélete (Egy költő, akinek a nevét egy iskola viseli).

Előadás Salamon Ernő titokzatos életéről
2025. november 04., kedd

Markológéppel mentettek ki egy lovat a vízcsatornából

Vízelvezető csatornába szorult egy ló kedden Maroshévízen. A tűzoltók a helyi polgármesteri hivatal markológépével emelték ki a sáros állatot szorult helyzetéből. Ugyanezen a napon a tűzoltók egy fán rekedt macskát is megmentettek.

Markológéppel mentettek ki egy lovat a vízcsatornából
2025. november 04., kedd

Elég volt a bezárásból: jövőben mindenképp elkezdenék a gyergyószentmiklósi kultúrház belső felújítását

2022 tavaszán tartották az utolsó próbákat és előadásokat a gyergyószentmiklósi művelődési házban, azóta pedig „hajléktalanná” vált a város kulturális élete. Jövőre – akár saját forrásból is, de – el szeretnék kezdeni az épület belső felújítását.

Elég volt a bezárásból: jövőben mindenképp elkezdenék a gyergyószentmiklósi kultúrház belső felújítását
Hirdetés