A februári Kővirág koncert sikerén felbuzdulva újabb, gyerekeknek szóló zenés estet hirdet a Jazz&Blues Klub. A meghívott ezúttal is a Kővirág együttes, amely remélhetőleg most is megtölti a klubot apróságokkal.
2013. március 19., 14:112013. március 19., 14:11
2013. március 19., 15:312013. március 19., 15:31
Az együttes dalait áthatja a sajátos erdélyi hangvétel, az erdélyi problematika. A Kővirág nagy általánosságban a zenét és irodalmat (verseket) kedvelőkhöz szól, korhatár nélkül. Dalaiba a hagyományos magyar zenék (népdalok, virágénekek) elemei is beépülnek, stílusa sajátos hangvételű, dzsesszes hatásokkal gazdagított. Zenéinek műfaja: verséneklés. A repertoárt elsősorban erdélyi költők, valamint magyar klasszikusok megzenésített versei alkotják.
Külön gyerekkoncerteket is tartanak, ilyen a Hol a zágy, hol a zasztal? című műsoruk is, amelyet szerdán 18.30-tól újra bemutat az együttes. A zenekar tagjai ezúttal is erdélyi költők megzenésített verseivel kedveskednek majd közönségüknek, egészen pontosan három költő, Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc és Markó Béla rímeire rophatják a kicsik.
„Gyakran állítunk össze gyerekműsort, ezt is többször adjuk majd elő, mert úgy látjuk, hogy egyre nagyobb az igény a gyerekkoncertekre. Mindig van egy meghívottunk is, ezúttal Gáll Ágnes bábszínész, aki felkonferálja a dalokat, ugyanakkor ő kommunikál a gyerekekkel is, játékossá, interaktívvá teszi az előadást. Újdonságként pedig a műsorunk alatt gyerekrajzokat vetítünk ki a falra, a kicsik erre a koncertre készítették a munkáikat” – mondta a Székelyhon.ronak a zenekar vezetője, László József.
A zenekar tagjai:
László József – dalszerző, ének, gitár
Szász Emese Rebeka – blockflöte, furulya
Benczédi Szilárd – ének, basszusgitár
Fülöp Csongor István – ének, billentyűs hangszerek
A háttérben kivetített gyerekrajzokat a Művészeti Líceum II., III. és IV. osztályos, valamint a 2-es Számú Általános Iskola tanulói készítették. Akinek kedve van, egy közös éneklésbe is bekapcsolódhat a zenészekkel és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum IV. osztályos tanulóival, amelynek során új népi gyerekdalokkal gazdagodhat vagy régieket eleveníthet föl. Az estét egy fergeteges gyerekbulival zárják. A belépő felnőtteknek 8 lejbe kerül, gyerekeknek pedig ingyenes.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!