Góbéságok a nagyvilágban – Udvarhelyiek a vadnyugaton

Hideget-meleget kapott már Észak-Amerikában a Góbé termékcsalád által támogatott bringás, miközben mélyebben és igen magasan fekvő vidékeken haladt át, naponta több mint száz kilométert téve meg – egy alkalommal, Denverbe igyekezve közel 190-et hagyott maga mögött. Nem csoda hát, ha már majdnem 24 ezer kilométert mutat a számlálója, s az sem, ha az eddig letekert utat olykor térdében érzi. Fájdalmait az új-zélandi őszi időjárás hatásának tulajdonítja, de reményei szerint a probléma nem bizonyul komolynak. Sátra, amely mindeddig hűségesen állta a sarat – dacolva egyebek mellett a fagyos ázsiai időjárással is – megadta magát, s nemrég azt is ki kellett selejteznie, miután ruházatának, felszerelésének és BéBike alkatrészeinek jó részét már korábban lecserélte. „Új sátram kicsivel nagyobb a kutyaólnál, de remélem, megvéd a hátralevő utam éjszakáin” – fejtette ki blogján Kobra.

Az amisok legendás szendvicse

Kellemetlenségek ide vagy oda, az eddig maga mögött hagyott öt amerikai tagállam – Washington, Idaho, Montana, Wyoming és Colorado – festői tájai, működő közbiztonsága és barátságos lakói végleg elfeledtették a székely utazóval kezdeti előítéleteit. Amint bevallotta, blogközpontú életmódja nagy hatást gyakorolt a gondolkodásmódjára, ugyanis mostanra automatikussá vált reakciója, hogy ha érdekességet lát, lefényképezi, és amikor ideje engedi, szavakba önti élményeit – az Egyesült Államokban bőven akadt lejegyezni valója mindeddig, még ha blogját nem is tudta minden nap frissíteni.

Montana államban előbb alig észrevehetően emelkedett 800-ról 1500 méteres tengerszint fölötti magasságra. Ott már kezdtek ritkulni a Washington államban korábban bebarangolt, végeláthatatlan sík területek, a hosszú, egyenes országutak, de az udvarhelyi világutazó kihasználta, hogy ebben az államban az autópályán is tekerhet. A főútról le-letérve hegyek által szegélyezett tájakon kalandozott, az egyik faluban belecsöppenve az amisok különleges világába. A puritán, technikai újdonságoktól elzárkózó, mélyen vallásos emberek híresen ízletes szendvicsét egy korábbi vendéglátója ajánlotta Kobra figyelmébe, s a székely utazó nem is csalódott benne. „Gold Creek nevű faluhoz érve le kellett kanyarodnom pár kilométerre a helyi üzlethez, ahol a finom szendvicset árulták. Falusi ízesítéssel, uborkával, ecetes hagymával kínálták az ennivalót, helyi népviseletben, egyszerű ruhában. Azt hittem, hogy csak munkaruha, de amíg ott időztem, többen is jöttek meg ilyen ruhában” – osztotta meg megfigyeléseit blogján.

Farkasok a Yellowstone Nemzeti Parkban

A bringás már május végére a Yellowstone Nemzeti Park közelébe ért, kétezer méteres szint fölé emelkedve. A térségben grizzlymedvéitől, farkasaitól és más vadállatoktól félve nehéz szívvel vadkempingezett, a sátortáborokban azonban a helybérlés legalább tíz euróba került éjszakánként. Többször egészen közelről látott farkast, ám sikerült épségben megúsznia a találkozást. Az egyikről ekképp számolt be: „többen álltak mellette és fotózták. Érdekes, hogy milyen jól elférnek az állatok és emberek egymás mellett”. A Yellowstone Nemzeti Park nagy hatással volt a székely utazóra. „Itt eldöntöttem, hogy tiszteletben tartom a védett terület szabályait, és csak a kijelölt helyen éjszakázom. Régen a természet törvények nélkül is tudott létezni, de ma már nem. Ha nem korlátoznának, itt is miccset, korondi kalapot árulnának. Nagyon jó időben vagyok itt, kevés a turista, a kempingek kétharmada még zárva, és nincs minden út megnyitva. A Yellowstone-tóhoz közeledve már hidegebb van. A tó még be van fagyva, nagyon szép látványt nyújt így is” – foglalta össze első benyomásait Kobra.

Mivel nem főszezonban érkezett a térségbe, előfordult, hogy hiába akart becsületesen, kempingben aludni, ugyanis a sátortáborok egy részét még zárva találta – egy alkalommal egy zárt kempingtől meglehetősen barátságtalanul küldték el, neki pedig hóban, fagyban és sötétben újra fel kellett kerekednie, hogy szállást találjon – végül egy másik zárt kempingben húzta meg magát. A némiképp hűvös hangulat a világutazóra is átragadt: „kezdett sok lenni a hidegből, kényelmetlenségből. Ujjaim kirepedeztek a hidegtől, arcom is megégett a hóról visszaverődő napfénytől. Pár nap és ereszkedem Denver felé” – fejtette ki.

Indiánok és udvarhelyiek

Napokkal később, Dubois település közelében indiánokkal találkozott: „egy töltőállomásnál találkoztam életem első indiánjaival. Imádtam kamaszkoromban az indiános könyveket. Winnetout nem ezekről mintázták: kövérek voltak, kopaszok, hip-hop zenét hallgattak, és sokat beszéltek. Nagyon barátságosak voltak, éljen az új generáció” – írta le blogján. Néhány nappal később is megkísértették az indián szellemek: „a Split Rock nevű helyen álltam meg pihenni. Indiánok lakta terület volt, ahol gyakoriak voltak a csatározások. Tetszett nekem, hogy ezeket a csatákat a fehérekkel ma tragédiaként tüntetik fel, és nem a hősiességet emelik ki. Ez fontos az együttéléshez  a mai Amerikában, ahol a nagyapák még egymás ellen harcoltak” – fogalmazott.

A vadnyugati hangulat és Kobra vándor életmódjának találkozásánál olyan vendéglátók voltak jelen, akik akarattal a semmi közepére költöztek, hogy a néptelen, gyönyörű tájban, illetve a szabadság érzetében igazán örömüket leljék. Ilyen volt korábban egy Paul nevű fiatal panziótulajdonos, továbbá a Dubois-hoz közeli Lamote nevű helységben egy L. B.-nek szólított nő, aki a vándorok fogadását tekinti fő feladatának, és az utazók angyalaként emlegetik – mint Kobra leírta, több bringás újságban is írtak a derűs néniről. Nem csak amerikaiaknál, hanem már két udvarhelyi párosnál is megszállt az Egyesült Államokban: június elején Denverben a kadicsfalvi származású, Sztigu becenevű régi barátjánál és családjánál vendégeskedett – a gondolat, hogy végre udvarhelyiekkel találkozhat, érkezése napján akkora erőt adott neki, hogy közel 190 kilométert tudott megtenni két keréken. „Magyar nyelvű rádió szól a hangfalakból, ízesen, székelyesen beszélünk otthonról. Töltelékes káposztát eszünk, előtte oroszhegyi szilvapálinkával kínálnak. Parajdi só van a fürdőben, Hargita Gyöngye borvíz és zakuszka a hűtőben, a gyerekek folyékonyan beszélik a magyart. Székelyudvarhely fotója van a falon” – írta le környezetét az utazó, hozzátéve, Denverben végre alkalma adódott felülni egy igazi nagy amerikai hullámvasútra.

Feledhetetlen síparadicsom

Nem sokkal később Aspenben – Észak-Amerika egyik legfelkapottabb síparadicsomában – látták vendégül Székelyudvarhely szülöttei. Ahhoz, hogy ide elérjen, újra emberfeletti erőt kapott, ugyanis az emelkedőn egy nap alatt az esővel, jégesővel és havazással is meggyűlt a baja. „Ez a városka az amerikai dúsgazdagok kedvelt síparadicsoma. Sok híres színésznek, ismert, gazdag amerikainak van itt háza. Na, én nem értük másztam meg ezt az átjárót, hanem egy kedves ismerősömet jöttem meglátogatni: Bea és párja, Artúr székelyudvarhelyiek, itt élnek pár éve” – közölte. Ekképp számolt be az ott töltött időről: „az elmúlt két napot pihenéssel, székelyudvarhelyi barátaimmal töltöttem. A vendéglátóim mindent megtettek azért, hogy én itt jól érezzem magam. Megismertem még más itt élő magyarokat, voltunk sétálni a környező hegyekben és bográcsoztunk. Aspen városa kerékpárbarát közösségnek nevezi meg magát: rengeteg bicajos utat építettek, szinte mindenki teker az utcán. Itt nem csak üzletekben lehet kerékpárokat látni” – mutatta be a helyet. Mint bevallotta, a két udvarhelyiekkel töltött időszak annyira felüdítette, hogy nem is ünnepli meg utazásának évfordulóját: annál jobban úgysem érezhetné magát.

„Indulásom óta változott a célom: induláskor vágyakoztam a nagyvilág kiszámíthatatlanságára, most vágyakozom haza – az egy másik világ, a biztonság. Viszont nem változott az, hogy örömmel jöttem erre az útra és örömmel megyek haza. Az örömöm változatlan” – értékelte az elmúlt egy évet. Következő úti célja a Grand Canyon, de Közép-Amerikába és Mexikóba is tervez ellátogatni – a fekvibringás góbé útjáról hamarosan ismét tudósítunk.