
Fergeteges bonyodalmak után Fergeteges tévedésekkel jelentkezik a marosvásárhelyi Hahota Színtársulat. Igen: Megállt a Kabaré-Expressz – három év után ugyanis más keretet választott szilveszteri műsorának a színtársulat. Fatális tévedéseket mutatnak be – némi pikantériával fűszerezve.
2010. december 22., 12:262010. december 22., 12:26
2010. december 22., 16:422010. december 22., 16:42
Bár nemrég még az új bemutató kapcsán írtunk a marosvásárhelyi Hahotáról, most már a szilveszteri kabaré aktuális, hiszen ha itt az év vége, akkor itt a nevetés ideje is. A hahotások félretették kicsit a Fergeteges bonyodalmak című retrókabaréjukat, és gőzerővel a szilveszterre készülnek.
Nem lesz megbotránkoztató
December 28-án, kedden este 7 órakor a Maros Művészegyüttes előadótermében mutatja be zenés szilveszteri kabaréműsorát a Hahota. Novemberben kezdődtek a próbák, és már izgatottan várják a bemutatót. Amint azt már Puskás Győzőtől és csapatától megszokhattuk, klasszikus bohózatokkal, jelenetekkel szórakoztatják a közönséget.
Most olyan darabokat válogattak, amelyek iszonyú tévedésekre épülnek, ezért is kapta az előadás a Fergeteges tévedések címet. „Valóban fatális tévedéseken múlik minden jelenet. Már az elsőben egy olyan tévedés szemtanúi lehetünk, ami már pikánssá válik. Ez kissé szokatlan a mi előadásainkban, hiszen mindig gondolunk a közönség soraiban helyet foglaló gyerekekre is. Természetesen most is csak egy félreértésből adódóan kap pikáns értelmet egy sztori: az egyik szereplő beszél a saját szakmájáról, a másik azonban teljesen mást vár, és emiatt félreértések keletkeznek. Remélem senkinek nem lesz megbotránkoztató” – mondja a társulat vezetője, Puskás Győző. De tévedés tévedés hátán lesz a többi három jelenetben is. A legutolsó, a Frakk című bohózat pedig ráadás, nyolc évvel ezelőtt ugyanis már színre vitte a Hahota.
Ifjú lánnyal bővült a társulat
A szereplőgárda nem sokat változott, de bekerült a csapatba egy 12. osztályos leányzó is, Gál Orsolya. Két jelenethez is szükség volt ugyanis egy tizenévesre. Puskás Győző a Bolyai Elméleti Líceumban tartott egyik előadása után érdeklődött az egyik tanártól, hogy vajon kit tudnának bevonni a próbák, előadások folyamatába. Gál Orsolya személyében egy olyan végzős lányra bukkantak, aki színművészetin szeretne tovább tanulni, így a hajlama is megvan a szereplésre, meg a majdani felvételijéhez is segít a színpadi gyakorlat.
Az idei kabaré rendezését B. Fülöp Erzsébet jegyzi, aki már régóta asszisztál a Hahota mellett, ismeri a társulat kvalitásait. A Marosvásárhelyi Filharmónia énekesnője, Borsos Edith először csatlakozott a csapathoz, a jelenetek között ő énekel, zongorán Apostolache Zénó játszik.
A legtöbb közúti baleset vasárnap történik, a kritikus időszak pedig 13 óra és 17 óra közé esik – hívja fel a figyelmet a rendőrség. Vasárnap a Maros megyei közlekedési rendőrök közúti ellenőrzést és balesetmegelőzési tevékenységet tartanak.
A szecesszió világnapját Marosvásárhelyen is megünnepelték, hiszen itt található Kelet-Európa egyik szecessziós csúcsteljesítménye, a Kultúrpalota. Itt mesélt szombat este Megyesi Balázs műtárgyszakértő a 20. század eleji polgár mindennapjairól.
Két és fél éves késés után már csak napok kérdése és befejezik a nyárádszeredai tanuszodát, majd átadják a polgármesteri hivatalnak. A megnyitása az engedélyek beszerzésétől függ, de lehetséges, hogy a gyerekek már idén használhatják.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
szóljon hozzá!