
Fotó: Gergely Imre
33 és fél órán, azaz összesen 2010 percen át folyamatosan gurul majd a labda a gyergyószentmiklóson sorra kerülő Fair Play teremfoci rendezvényen. A húsz azmatőr csapat küzdelmében a sportszerűség szempontjai lesznek a legfontosabbak.
2010. február 04., 19:062010. február 04., 19:06
2010. március 08., 15:212010. március 08., 15:21
Fotó: Gergely Imre
Fotó: Gergely Imre
A rendezvény célja, hogy olyan közeg teremtõdjön meg, ahol a csapatok különlegesen jó játékminőséggel találkoznak, kapcsolatokat építenek és közös célokkal értéket teremtenek.
A szombat deli megnyító után fél egykor indul útjára a labda, és innentől kezdve nappal és éjszaka megállás nélkül, folyamatosan zajlanak majd a mérkőzések vasárnap este 21 óráig.
A 2010 percen át tartó teremfociturnén nncs kieső együttes, nincs továbbjutó, mindenki mindenkivel játszik, azaz csapatonként 19 mérkőzés kerül megrendezésre, ami azt jelenti, hogy 33,5 órán át megállás nélkül gurul a labda.
A leglényegesebb a fair play szelleme. Éppen ezért játékvezetők nélkül zajlanak a mérkőzések, minden játékos legjobb tudása szerint maga bírálja el az adott helyzetet, ezzel is kiemelve a Fair Play kupák lényegét.
Amennyiben a csapatok nem tudnak kiegyezni egy szituáción, a döntés az asztali főbíróé.
A szervezõk díjazzák az I., II., III. helyezett csapatot, de a legértékesebb díjat a legFairPlayebb csapat kapja majd.
Fülöp Csaba, a rendezvény fõszervezõje állitja: „Itt nem a helyezés a fontos, hanem a sportszerű magatartás a játéktéren, és a játéktéren kívül egyaránt.\"
Közeleg a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének korszerűsítése, ezért május 31-ig le kell bontani a területen álló, engedély nélkül épített garázsokat. Egy hónappal a határidő előtt 41 építményt számoltak fel, de a többség még áll.
Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.
Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.
Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.
Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.
Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.
Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.
Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.
szóljon hozzá!