Fotó: Both Ildikó
Sikeresnek értékelik a szervezők a Szent György-napok eddigi rendezvényeit, szerintük a hét első felének programjai kimondottan jól sikerültek. A legnagyobb kaliberű eseménynek Fábry Sándor előadása ígérkezik, amelyre már minden jegy elkelt.
2011. május 04., 16:532011. május 04., 16:53
2011. május 04., 17:202011. május 04., 17:20
Felénél tart a Szent György-napok rendezvénysorozat, és ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Dancs Zsolt programigazgató és Grubisics Levente főszervező. Grubisics kiemelte, az eddigi kiértékelés alapján sikeres volt a hét első fele, a legnagyobb kaliberű eseménynek pedig Fábry Sándor előadása ígérkezik, hiszen minden jegy elkelt, és néhány állójegyet is biztosítani kell az érdeklődőknek.
Hogy mit láthat a közönség a fellépésen, azt nem tudhattuk meg magától az előadótól, mivel Fábry Sándor, a humor nagyágyúja nem jelent meg a sajtó előtt. Hogy miért, azzal kapcsolatban több elmélet is megfogalmazódott, egyes szervezők szerint nem akart jönni, és senkit nem lehet iderángatni, mások szerint azonban mivel hétfőn Csíkszeredában lépett fel, majd barátaival találkozott, megcsúszott egy kicsit a betervezett program.
Utóbbit erősítette meg a show-műsort szervező intézmény munkatársa is, így a szervezők meglepetésvendéget jelentettek be Somló Tamás személyében. Somló, aki kakukktojásnak nevezte magát a fesztivál programjában, az LGT Emlékzenekar fellépéséről mesélt, kiemelve, hogy a klasszikus felállás fúvósokkal van kiegészítve.
Somló Tamás a mostani sztárelőadókról is elmondta véleményét, szerinte ez a televíziós felfuttatás majd eldobás egy körforgás, ami szigorúan meghatározott ideig tart. „Sajnos a zenét üzletté változtatták, és ez már nem a tehetségről szól. Lelketlen dolog, ahogy elbánnak a fiatal, egyébként tehetséges énekesekkel” – mondta.
Az LGT Emlékzenekar és meglepetésvendége – aki már nem meglepetés – csütörtökön 21 órától lép fel az A színpadon. A szervezők ugyanakkor a hét további felére is nagyszerű előadásokat, rendezvényeket, koncerteket ígérnek. A múzeumkerti rendezvényekre is nagy hangsúlyt fektettek – mondta Grubisics Levente –, a különböző előadások mellett borudvar is lesz, ahova borász szakembereket hívtak, és igazi finom magyar borokat lehet majd kóstolni.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
Nekikezdtek Kovásznán a helyi lakosok által évek óta várt körforgalom megépítésének a Penny áruház előtt, ahol öt utca kereszteződése teremtett évekig veszélyes forgalmi helyzeteket.
szóljon hozzá!