Esküvői Expo Csíkmindszenten

Negyedik alkalommal tartanak Esküvői Expót a csíkszeredai Amarylis Esküvő és Rendezvényszervező Iroda szervezésében január 11-én délelőtt 10 és este 8 óra között.

Péter Beáta

2014. január 09., 18:082014. január 09., 18:08

2014. január 09., 18:492014. január 09., 18:49


Míg tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, idén visszaköltöztethették a rendezvényt a csíkmindszenti sportcsarnokba. „A kiállítóktól és a látogatóktól is azt a visszajelzést kaptuk, hogy a csarnokban családias hangulatot lehet teremteni. Próbáltuk már más helyszínen is, de nem az a hatás. Ragaszkodunk a helyszínhez, a kiállítók is szeretik nagyon, ugyanakkor nemcsak a házasulandók jönnek ki szívesen nézelődni, továbbá örvendünk az újjáépített csarnoknak” – mondta el Szőke Edit főszervező.

Az expón több cég is képviselteti magát, több mint negyven kiállító kínálja az esküvőhöz szükséges szolgáltatásokat.

„Az elsőt nagyon nehéz volt megszervezni ezelőtt négy évvel, akkor még nem tudták sem a látogatók, sem a kiállítók, hogy miről szól. Most már mindenki tudja, végzi a dolgát, igazi csapatmunka lett belőle, és a látogatók is várják már a minden év január második hétvégéjén zajló eseményt. A mindszenti polgármesteri hivatal és a polgármester is nagy segítségünkre volt a szervezésben” – hangsúlyozta a főszervező.

Mint elmondta, ez az időszak az esküvőszervezői szakmában úgymond holt időszak, és éppen ezért ideális ilyenkor tartani a kiállításokat. Ugyanakkor ilyenkor már megkezdődnek a foglalások az esküvői szolgáltatásokra is.

Az expó ideje alatt 12, 16 és 18 órától menyasszonyi- és alkalmiruha-bemutatókat tartanak. A rendezvényre ingyenes a belépés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés