
Fotó: Erdély Arca
Egész napos válogatáson vettek részt azok a hölgyek, akik a www.erdelyarca.ro honlapra feltöltötték adatlapjukat, és hat fordulón át sikerült versenyben maradniuk. A kézdivásárhelyi Szikla Panzió termében az ötven elődöntős lányból egy nyolc tagú zsűri, hosszas tanakodás, meghallgatás és véleményezés után döntött az Erdély Arca koronára legérdemesebb tizenkettő mellett.
2010. szeptember 03., 10:382010. szeptember 03., 10:38
2010. október 04., 13:472010. október 04., 13:47
Fotó: Erdély Arca
Az Erdély Arca szépségverseny elődöntős lányainak szusszani sem volt idejük, hiszen alig érkeztek meg Kézdivásárhelyre már a zsűrinek kellett megmutatniuk magukat. A válogatás két részben zajlott: első körben húsz lányt tartott bent a zsűri, akik aztán ismét az ítészek elé álltak: hangulatoldásként rövid beszélgetés következett a lányokkal, legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit kezdenének a lányok az Erdély Arca címmel, és melyek az elképzeléseik a jövőt illetően. A nyolctagú zsűri elsősorban az összhatást nézte, de nagy hangsúlyt fektetettek arra is, hogy a lányok mennyire nyitottak, hogyan mozognak, mennyit adnak a külsőjükre, és nem utolsó sorban, hogy mit lehet kihozni belőlük a tíz napos felkészítő tábor alatt. Amint a zsűri meghozta a döntését, a lányoknak rögtön bizonyítaniuk kellett – az Erdély Arca hivatalos fotósai, Fekete Márton és László Attila (Dogy) el is készítették róluk az első fotókat. A döntőbe jutott lányok már megkezdték a felkészülést a „nagy napra”, ez idő alatt a kemény munkán kívűl szórakozásban is lesz részük bőven: reggelenként Kangoo Jumps órával kezdik a napot Forró Éva vezetésével, de kipróbálhatják a siklóernyőzést is!
Az Erdély Arca korona várományosai:
Antal Tímea, Csíkszereda, 19
Berecki Evelyn, Nagyvárad, 19
Péter Emőke, Szováta, 17
Mátis Henrietta, Kézdivásárhely, 17
Szopos Krisztina, Csíkszereda, 19
Takács Krisztina, Nagyvárad, 17
Barabás Réka Anikó, Sepsiszentgyörgy, 18
Darvas Erika, Csíkszereda, 22
Nitu Tímea, Csíkszereda, 20
Máté Erdélyi Borbála, Székelykeresztúr, 22
Szathmári Imola, Marosvásárhely, 17
Jánó Csilla, Csíkszereda, 19
Az elődöntős zsűri tagjai:
Szász Réka, modell
Szigethi Szabolcs, modell
Máthé Réka, divattervező
Fábián Réka, fodrász
Kurkó Árpád, üzletember
Sükösd Ede, üzletember
Kocsis Károly, újságíró
Ménessy Kinga, az Erdély Arca sajtóreferense
A szépségkirálynő megválasztására szeptember 10-én kerül sor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban.
Tekintse meg galériánkat!
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!